Szó szerint kihalt az elefántcsontparti állatkert

Elefántcsontpart, Abidzsán – Gyászol az állatkert – az utóbbi hónapokban negyven állat pusztult éhen Nyugat-Afrika legnagyobb vadasparkjában. A polgárháborúban az embereknek sem jutott elég élelem.

Több elefánt, oroszlán és egzotikus állat pusztult el az utóbbi időben – mondta Claude-Sie Kam, az állatkert vezetője, akit éveken keresztül háziállatokként tekintett kedvenceire. Szerinte mindez azért történhetett, mert áprilisban 10 napig az állatkert környékén dúltak a harcok, ez pedig lelkileg és fizikailag is megviselte a nyugodt körülményekhez szokott állatokat. A harcok után pedig akadozott a takarmányszállítás, mert még teherautóval is kockázatos volt az utcára menni.

Csökkent a látogatószám is. Az oda érkező gyerekek pedig csalódottak. Egyikük azt mondta, évekig várt, hogy láthassa az állatok királyát, de ez a vágya itt nem teljesülhet. A három oroszlán ugyanis éhen halt.

Az állatkert vezetői hanyagsággal vádolják a kormányt, mert csak egy elefántot vett gondozásba – nemzeti szimbólumként. Az állatkert most saját költségvetéséből próbál új állatokat beszerezni.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez