Szól(hat) a rádió Mauritániában

Mauritánia, Nouakchott – Rádió és televízió csatornák kaptak működési engedélyt Mauritániában. Az új szolgáltatók hónapokon belül megkezdhetik a műsorszórást. Ezzel az állam ötvenéves monopóliuma szűnik meg. A vesztes pályázók szerint az engedélyeket olyanok kapták, akik a hatalom holdudvarába tartoznak.

 

 Öt rádió és két televízió kezdheti meg a működést hónapokon belül az afrikai országban. A magáncsatornák működéséről még tavaly fogadtak el törvényt, ezzel az állam ötvenéves egyeduralmát számolták fel az elektronikus médiapiacon. A meghirdetett műsorindítási pályázatra 27 anyag érkezett a Legfelsőbb Audiovizuális és Sajtó Hatósághoz. A testület több pályázatot érvénytelennek nyilvánított. Voltak formailag hibásak és voltak olyanok, amelyekből hiányoztak adatok. A hatóság így például kiszórta azokat a pályázókat, amelyek jogi helyzete kérdéses volt, vagy amelyekben a tulajdonosi szerkezet ismeretlen volt. A győztesek még ezen a héten megkapják a szerződést a kommunikációs minisztériumtól. Az első műsorok a jövő év első hónapjaiban kerülnek majd az új csatornák képernyőire. A vesztesek azonban kifogásolják a pályázat eredményét. Szerintük szó nincs az állami monopólium megszűnéséről, mert az új műsorszolgáltatók egytől egyig a hatalom embereinek a kezében vannak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez