Bissau-Guinea elnöke halott-a Bamako él

 

Bussau-Guinea, Bamako – Az elnök halála nem befolyásolja a hétvégén rajtoló Budapest-Bamakot. A rally nagy rajongója volt Malam Bacai Sanha, az elhunyt államfő.  

Tegnap délután egy franciaországi kórházban meghalt Malam Bacai Sanha, Bissau-Guinea elnöke. A néhány nap múlva rajtoló Budapest-Bamako résztvevői és a nyugati kormányok aggodalmukat fejezték ki, hogy az elnök halálát követő hatalmi marakodás puccsokhoz és fegyveres eseményekhez vezethetnek. A futam történetbén először nem Bamakoban ér véget az afrikai maraton rally, hanem Bissau-Guineában.

 

“Novembereben Malam Bacai Sanha még hivatalában fogadta a futam szervezőit és maximális támogatásáról biztosított. Elmondta, hogy a Budapest-Bamako befutója nagy esemény lesz az ország életében.” – mondta a futam alapítója Szabó Gál András.

A szervezők ma délután a résztvevői aggodalmakat körlevélben próbálták eloszlatni. Elmondták az indulóknak, hogy az elnök szerepe az utóbbi időben mindössze ceremoniális volt. A hatalom Carlos Gomes, miniszterelnök kezében van, aki az elkövetkező napokban várhatóan új elnök kinevezésével erősíti meg hatalmi pozícióját.

Németország, Portugália és Anglia külügyminisztériuma levélben kérte a Budapest-Bamako német, portugál és angol indulóinak adatait a szervezőktől.

A rendezők elkötelezték magukat, hogy a futam alatt is nap mint nap követik a bissau-guineai eseményeket és ha a helyezet úgy kívánja az utolsó pillanatban is meg tudják változtatni a befutó helyszínét. “Különböző B tervek készültek. A bissaui helyzet nem sokat változtat a futamon, hiszen csak az utolsó két nap zajlik ebben az országban”- tette hozzá a világ legnagyobb amatőr rallyjának alapítója.

A Budapest-Bamako most szombaton rajtol a Hősök teréről 36 ország több mint 400 résztvevőjével. A fapados Dakarként is ismert afrikai flúgos futam és tereprally január 30-án ér véget Bissau-Guinea fővárosában, Bissauban.

 

 

 

Malam Bacai Sanha egyik utolsó fotóján Wellsz Tamással, Bissau Guinea kinevezett tiszteletbeli konzuljával egyeztet a Budapest-Bamakoról. 2011 novemberében.

http://2012b2.blog.hu/2012/01/09/a_bissau_guinea_elnoke_halott_indulok_paraznak

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez