Az egyiptomi kopt származású férfi csekkcsalás miatt volt börtönben, és állítólag ott kezdte el tanulmányozni a Koránt. Amikor feltételesen szabadlábra került, akkor filmet forgatott Mohamed prófétáról, és ezt az iszlám világban sokan sérelmesnek találták. Egyáltalán nem világos, hogy az egyiptomi férfinek honnan volt pénze a filmre, és ki tette fel azt az internetre. Mérsékelt muzulmán vezetők még azt a feltevést is megkockáztatták Észak-Afrikában, hogy a szélsőséges szalafisták állnak a film mögött. Ezzel akarták volna felerősíteni az Amerika és Izrael ellenes érzelmeket az arab tavasz sikere után Észak-Afrikában.
Az amerikai ügyészség vizsgálata egyáltalán nem terjedt ki a filmre, csakis azt állapította meg, hogy a filmkészítés során az egyiptomi származású férfi megsértette a szabályokat, melyeket a feltételesen szabadlábon levő elítélteknek be kell tartaniuk az Egyesült Államokban. Az amerikai hatóságok a botrány kirobbanása után szinte azonnal őrizetbe vették az egyiptomi származású férfit, aki sok halálos fenyegetést kapott a Muzulmánok Ártatlansága című film miatt.
Kiemelt



