A Pistorius család 55 lőfegyvere között vannak vadászfegyverek és önvédelmi fegyverek is. A sportolónak állítólag nem mindegyikhez volt engedélye.
A papa nyilatkozata nagy visszhangot váltott ki Dél-Afrikában, úgyhogy a Pistorius család sietett elhatárolni magát az öregtől.”A Pistorius család csakis sport és vadászati célokra tart lőfegyvereket!”- nyilatkozta a család szóvivője, Arnold Pistorius, a futóbajnok nagybátyja.
Dél-Afrikában a biztonság komoly probléma azóta, hogy 1994-ben fekete kormány alakult. Régebben ugyanis a fehér lakónegyedeket kiemelten fontos területeknek nyilvánították és óriási rendőri erőkkel védték. Az apartheid rendszer bukása után átszervezték a rendőrséget és megszüntették a fehér lakónegyedek megerősített őrzését. Ezért a fehér kisebbség egy része állandóan biztonsági problémákra panaszkodik, és ezzel érvel a futóbajnok is gyilkossági perében. Oscar Pistorius szabadlábon védekezhet annak ellenére, hogy a vád szándékos emberölés. A futóbajnoknak összes fegyverét le kellett adnia a rendőrségen éppúgy, mint az útlevelét. Hetente kétszer kell jelentkeznie a helyi rendőrségen. Oscar Pistorius pere júniusban kezdődik Pretoriában.
Kiemelt



