A „vasgyöngyökre” teljesen szokásos módon a nagy egyiptomi ásatások idején 1911-ben bukkantak, a több mint 3000 éves gerzei temető feltárásakor. És éppen ez volt az érdekes, hiszen a Nílus menti területeken csak az időszámításunk előtti 1500-as évektől használták a vasat. Ennek az időbeli ellentétnek a feloldására már a húszas években azt állapították meg, hogy az anyagban olyan magas a nikkel tartalom, hogy az csak a világűrből származhat. A nyolcvanas években azonban két tanulmány is megkérdőjelezte a hatvan évvel korábbi eredményt és a tudós vita újra fellángolt. A manchesteri múzeumban őrzött egyik „vasgyöngy” vizsgálatával most lezárult a vita. A pásztázó elektronmikroszkópos és CT vizsgálatok a következő eredményt hozták. A nikkel tartalom 30 százalék, ami elég magas ahhoz, hogy az űrbéli eredetet igazolható legyen. Végső bizonyíték azonban a Widmanstätten mintázat felfedezése volt, ami egyértelműsíti az anyag aszteroida származását. A CT vizsgálat arra is magyarázatot adott, hogyan formálták az anyagot. Előbb vékonyra kikalapálták, majd feltekerték, így kapták a cső alakzatot.
Kiemelt