Így hódítják meg a kínaiak Kelet-Afrikát 1. rész

Háromhetes tanulmányutunkon a Kínai Népköztársaság térségbeli jelenlétét is vizsgáljuk, kifejezetten azon kérdések, a beruházások, kínai munkavállalók és migránsok, valamint az infrastrukturális fejlesztések kapcsán, melyek hazánk számára is jelentőséggel bírnak, tanulságul szolgálhatnak. A mini-sorozat első részében Kína afrikai jelenlétét mutatjuk be, aztán Tanzániát vesszük górcső alá, végül Ruandát, és aztán az egész Kelet-afrikai Közösséget vizsgáljuk meg a kínai jelenlét szempontjából.

Kína felemelkedése és megerősödése, gazdasági térnyerése és politikai befolyásának növekedése a 21. század egyik legfigyelemreméltóbb folyamata. A fejlődő ország az 1949-es rendszerváltását követő évtizedekben gazdaságilag romokban hevert, lakossága többször is szembe kellett nézzen az éhezéssel, politikai vezetése pedig diktatórikus eszközökkel, sokszor saját honpolgárait is a halálba űzte.  Az új évszázadban viszont gazdasági nagyhatalomként, egyre gazdagodó és gyarapodó népességgel, sokszor meglepően nyitott, reformokat végrehajtó politikai hatalom irányítása mellett lépett színre. Témánk kapcsán ki kell emeljük a kínai kormány által meghirdetett ’go-out’ politikát, mely kifejezetten ösztönzi a kínai vállalatokat, hogy fektessenek be külföldön, és a válság következtében nehéz helyzetbe került nyugati cégek kiváló beruházási lehetőséget kínálnak, mindamellett e felvásárlások, tőkekihelyezések Kína gazdasági jelentőségét is növelik az új piacok megszerezése, a befolyás kiterjesztése és az új technológiák biztosítása révén. Kínának a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) történő 2001-es csatlakozása szintén megerősítette az ázsiai ország pozícióit, mindazonáltal az intézmény keretei között tanúsított pekingi szerepvállalás felülírta az előzetes aggodalmakat, hiszen Kína számos belső szabályozását, s a vonatkozó jogi környezetet egyaránt készségesen átalakította az elvárt kritériumoknak megfelelően. A kínai gazdasági jelenlét egyik leglátványosabb terepe pedig az afrikai kontinens, ahol százszámra találkozhat az ember kínai beruházásokkal és fejlesztésekkel, a kínai gazdasági felemelkedés hatásaival.

Peking kontinensen történő terjeszkedését ugyanakkor számos bírálat éri, hol a fejlett államok, hol az afrikaiak részéről. Többségük megkérdőjelezi Kína missziójának pozitív oldalát, egyoldalúan negatívnak beállítva az ázsiai hatalom lépéseit, s nehezítve gazdasági, kereskedelmi térnyerésüket, melynek köszönhetően további nyersanyag-lelőhelyekhez vagy import-partnerekhez juthatnának. Bizonyos vádak szerint Pekinget csak a nyersanyagok kitermelése és elsősorban az ezekben gazdag országok érdeklik, növekvő kereskedelmi rátái pedig a kizsákmányolás egy újabb formáját jelentik a történelmi távlatokban már amúgy is „lecsupaszított” államok számára. A bírálók szerint a sokszorosára növő kereskedelmi mérleg alátámasztja a kontinens piacainak kínai termékekkel való elárasztását, valamint Afrika természeti kincseinek egyre nagyobb arányú kitermelését. Vannak ugyanakkor pozitív jelek és kezdeményezések, melyek a kínai jelenlétet árnyalják és segítik az afrikai országok fejlődését. A kétoldalú kereskedelemben a kínaiak által elengedett vámok például azt a célt szolgálják, hogy az afrikai vállalkozók termékeikkel a külföldi és az ázsiai állam esetében is egy óriási piacra jussanak el (vagy legalábbis megteremtsék a lehetőséget erre). Számos más területen megemlíthető még Peking jótékony hatása az afrikai folyamatokra, ilyen például az oktatás, a szakemberek képzése. A nyugati agyelszívással ellentétben, a kínai egyetemeken, vagy általuk finanszírozott programokban tanuló mérnökök, orvosok, tanárok ugyanis többnyire visszatérnek a kontinensre, ott kamatoztatják tudásukat, míg a fejlett államok által képzett hasonló hivatású afrikaiak, általában ezekben az államokban is maradnak.

Miközben Magyarország a keleti nyitás jegyében határozta meg külpolitikai céljait, igyekezett egyrészt elérni a kínai befektetések növekedését, másrészt bevonni a kelet-ázsiai államot az infrastrukturális beruházásokba (ferihegyi gyorsvasút; V0 vasúti körgyűrű és legújabban a Budapest-Belgrád gyorsvasút terve). Noha az egyértelműen látszik, hogy az európai (és ezáltal hazai) szabályozások és törvények lehetetlenné teszik a kínai vállalatok más régiókban tapasztalható jelenlétét, érdemes megvizsgálni, miképp vélekednek, miképp fogadják a beruházásokat ezen, kínai jelenlétben gazdag államok és térségek.

Fotó. A China Railway Engineering Corporation (CREC) kinshasai (Kongói Demokratikus Köztársaság) telepének bejárata. Készítette: Tarrósy István, 2012