A rendhagyó műsoros rendezvényt a ChilePoesía szervezte, amelynek sajtóközleménye úgy fogalmazott, hogy ezzel adóznak „a chilei irodalom és kultúra története egyik legkiemelkedőbb alakjának, aki összekapcsolta a tudományt és a költészetet, valamint megváltoztatta a spanyol költői nyelvet”.
A szép kort megélt költőről alig két éve ezt írta a nagy példányszámú helyi újság: „maga vezeti az autóját, szemüveg nélkül olvas, és még arra is időt fordít, hogy csinos hölgyekkel kokettáljon és egy finom bor jókedvre derítse”.
Nicanor Parra 1914. szeptember 5-én jött a világra San Fabián településen (Provincia de Ñuble) egy olyan házaspár első gyermekeként, amelynek később született fiai és lányai között többen váltak híres művésszé, mint például a ma már kultikusnak számító dalokkal nagy sikereket aratott Violeta (1917-1967). A középiskolát a fővárosban fejezte be, majd az Universidad de Chile pedagógia szakos hallgatójaként matematikai és fizikai tanulmányokat folytatott. A diploma megszerzése után abban az iskolában (Liceo de Hombres de Chillán) kezdett el tanítani 1937-ben, ahol korábban ő maga is tanuló volt. Egy ösztöndíjjal 1943-1946 között az Egyesült Államokban (Brown University, Rhode Island) műszaki képzettséget szerzett, majd hazájába visszatérve anyaegyetemén oktatott. Onnan 1949-ben Oxfordba ment, ahol két éven át a kozmológiával ismerkedett. Ezt követően még egy ideig tanított santiagói egyetemén, de később már többnyire csak az irodalom foglalkoztatta.
Magánéletének közismert része, hogy először 1940-ben házasodott meg, később kétszer újranősült, illetve voltak élettársai is. Első felesége három gyermeket szült és a többi kapcsolataiban szintén három gyermeke született (kettő a harmadik feleségétől). Utoljára 78 éves korában létesített tartós viszonyt egy 20 éves egyetemistával, aki öt éven át volt része mindennapjainak.
Első verseit 1935-ben publikálta, első kötete (Cancionero sin nombre) 1937-ben jelent meg. Ez utóbbiért a következő évben a Premio Municipal de Poesía de Santiago nyertese lett. Az újabb elismerés a Sociedad de Escritores de Chile által adományozott Primer Premio de Poesía Juan Said volt, amelyet 1953-ban kapott meg. Az elhíresült „Poemas y antepoemas” című kötete 1954-ben került ki a nyomdából és még abban az évben az országos költészeti verseny nagydíjára érdemesítette a Sindicato de Escritores de Chile. Lírai nagyantológiáját (Obra gruesa) 1969-ben adták ki és ugyanakkor a Premio Nacional de Literatura az évi díjazottjának is tudhatta magát.
Későbbi kötetei többek között: Artefactos (1972), Sermones y prédicas del Cristo de Elqui (1977), Hojas de Parra (1985), Poemas para combatir la calvície (1993), Páginas en blanco (2001), Discursos de sobremesa (2006).
Életművének külföldi megbecsüléséről az 1991-ben elnyert Premio de Literatura Latinoamericana y del Caribe Juan Rulfo, a 2001-ben neki ítélt Premio Reina Sofia de Poesía Iberoamericana és a 2011-ben megkapott Premio de Literatura en Lengua Castellana Miguel de Cervantes tanúskodnak. (Ő volt a harmadik chilei, aki – Jorge Edwards és Gonzalo Rojas után – elnyerte ez utóbbi tekintélyes díjat, amelyre azért találtatott érdemesnek, mert nagyhatású művei ötvözték a “népnyelvet” a hagyományos verseléssel.) A Premio Iberoamericano de Poesía Pablo Neruda 2004-ben gazdagította elismeréseinek tárházát.
Egy itthon megjelent értékelés szerint a „chilei neoavantgárd felejthetetlen figurája Nicanor Parra, az <antiköltő>, de nem abban az értelemben, ahogyan nagy elődje, Vicente Huidobro, a chilei történeti avantgárd kulcsfigurája.” Nicanor Parra ugyanis „a hatvanas évekre – mintegy az európai ellenirodalmi tendenciákkal párhuzamosan – felhagy minden újraépítés reményével, ő a költői mesterségben semmi kiváltságosat nem lát, a köznapiság szintjére degradálja, és cinikus iróniával lázad minden esztétizáló hang ellen.” ( Menczel Gabriella, Műút, 2009-15.szám)
Nemrég megjelent néhány versének magyar fordítása! (Nagyvilág, 2013. augusztus/ 799-805 o.)