Szerda van és mintha senki sem emlékezne a tegnapi napra. Itt napozott és fürdött velük Paco de Lucía – de mintha senki sem tudna a haláláról. Úgy fogadják a hírt, mintha nem tudták volna, hogy micsoda zenei legenda töltötte a pihenését itt közöttük. Pedig tegnap még itt volt…
Az El País ujságírója utánajárt annak, hogyan töltöte élete utolsó napját a gitárzene egyik legnagyobb óriása, elment a tragikus események helyszíneire. A művész vasárnap érkezett a cancuni házába, Kubából. Az utolsó években szeretett hosszabb időt tölteni a szigetországban: azt mondta, hogy odaát a gyermekei (13 és 8 évesek) ugyanúgy játszhattak az utcán, ahogyan korábban a gyerekek játszottak Spanyolországban. S ez nyugalommal tölti el.
A szomszédok szerint egy kicsit fogyott az elmúlt időszak alatt és fáradtnak tűnt. Két hete hagyta abba a dohányzást, Mexikó a sürgés-forgástól való visszavonulást jelentette számára. A türkizkék tenger partján épített magának egy kis paradicsomot, ahová szívesen visszavonult a külvilág elől. A dús növényzet ellenére és miközben a kertje egyenesen a tengerre nyilt, szinte alig hagyta el a házát.
Kedden délután találkozott a 46 éves Juan de Anyélicával, a barátjával, aki szintén finca-tulajdonos Mexikóban: szintén spanyol, szintén zenész. Egy halárús standja elől hívta fel Pacót, aki néhány halat – boquinetét – rendelt vacsorára. Azt tervezték, hogy mint már annyiszor, együtt töltik az estét a studióban: Pacónak volt egy ötlete a flamencóval kapcsolatban.
A ház előtti strandon, amelyet Xpu-há-nak neveznek, kissé korábban megy le a nap, mint máshol. Ezekben a naplemente előtti órákban Paco éppen Diego nevű fiával játszott a tengerparton, amikor rosszul érezte magát. Úgy döntöttek a feleségével, Gabriellával, hogy elmennek a kórházba, ahol már Juan várt rájuk a friss boquinetékkel a kocsijában. Paco hirtelen belekapaszkodott barátjába, alig tudott megszólalni, de még felkiáltott egyszer: Orvost! Aztán elájult. Az orvosok egy órán át küzdöttek az életéért az ujjáélesztőben, de a mester már elment. 66 éves volt.
A család elbúcsúzott tőle a kórházban és bezárkóztak a házukba. Csak a legközelebbi barát, Juan és a felesége, Marta volt ott, de aztán mindannyian ikimentek a tengerpartra a sötétedés után. Eközben Paco teste a kórházban várta, hogy hazaszállítsák Spanyolországba.
A Riviera Mayo-n kevesen ismerték valójában, pedig a nyolcvanas évektől ide futott a nyüzsgő világ elől. Az első itteni házát Iván Ebergelyi, egy helyi lakos segített neki megtalálni. Gyakran volt itt, sokat járt halászni is – legtöbbször Juannal, a barátjával – meséli a férfi. Aztán húsz év múlva a hely ,,kifejlődött”, sok lett a turista és Paco a feleségével úgy döntött, vesznek egy távolabb eső telket és ott építettek egy házat. Egy spanyol barátja építette a házát és a zenész maga tervezte meg a kertjét a növényekkel: még egy órával a halála előtt is kertészkedett egy kicsit.
Eközben a cancuni konzulátus a holttest elszállításával van elfoglalva: pénteken indul az első járat Madridba, de a közbeni leszállás miatt nem megfelelő. Egy privátgéppel viszik majd a flamencó óriásának holttestét hazájába, hogy szülővárosában, Algecirasban örök nyugalmat leljen.