Merkel is azt szeretné, amit Kurz
Kurz osztrák kancellár javasolta és Angela Merkel felkapta az ötletet: ugyanolyan egyezményeket kell aláírni Egyiptommal, Líbiával, Tunéziával, Algériával és Marokkóval, mint amilyet az EU kötött Törökországgal 2016-ban.
Eszerint Brüsszel évente hárommilliárd eurót fizet azért, hogy ne induljon olyan bevándorlóáradat, mint 2015-ben. Jövő februárban EU-arab csúcstalálkozó lesz. Annak egyik fő témája éppen a bevándorlás lehet. Észak-Afrika arab államaiból ugyanis szinte minden migráns Európába vándorol, míg Fekete Afrikában a 70% megmarad a saját régiójában. A maradék harminc százaléknak is csak egy része jön Európába, mert sokan inkább az amerikai kontinenst vagy pedig a gazdag Öböl-menti államokat választják.
Szíszi egyiptomi elnök korábban nem rajongott az ötletért, hogy ők alkossanak egyfajta cordon sanitaire-t Európa felé. Egyiptom államfője arra hivatkozott, hogy a 100 milliós szegény ország már így is 10 millió bevándorlót fogad. Számuk pedig egyre csak növekszik. Vagyis pénzt kért azért, hogy el tudják látni a migránsok tömegeit. Merkel kancellár mostani nyilatkozata azt mutatja: immár megvan a szándék arra, hogy az EU pénzért cordon sanitaire-t /védőövezetet/ építsen ki határainak védelmében még Észak-Afrikában.
Salzburgban az EU-csúcson nem sikerült tisztázni az ellentéteket a bevándorlási politikát illetően. Ráadásul a legfrissebb közvéleménykutatás szerint előretör Németországban az Alternative für Deutschland, amely a migránsveszéllyel kampányol. Népszerűségét tekintve a szélsőjobboldali ellenzéki párt már a második, megelőzi a szociáldemokratákat. Csak Angela Merkel kereszténydemokrata-keresztényszociális koalíciója előzi meg. Ebből is az utóbbi bajban van: Bajorországban hamarosan választásokat tartanak, és a kormányzó CSU-t megszoríthatja a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland, mely a migránskérdést tűzte zászlajára.
Jövő tavasszal európai uniós választást rendeznek. Angela Merkel semmiképp sem szeretné, ha ezen a migrációs problémákat hangsúlyozó szélsőjobboldal diadalmaskodna az Európai Unióban. Ezért fogadja Erdogan török elnököt Berlinben, és ezért javasol egy cordon sanitaire-t Észak-Afrikában, hogy ne következhessen be olyan menekültinvázió, mint 2015-ben.