Akkor az agrárreformot, az ingyenes oktatást és egészségügyi ellátást tűzték zászlajukra forradalmárok – ma, több mint fél évszázad múltán, Kubában még mindig építik a szocializmust.
A hosszú észak-amerikai embargót nyögő szigetország a lehetőségekhez képest még mindig talpon van. Igaz, sokak szerint hol azért mentette meg a világpolitika, hogy úszó rakétatámaszpontot lehessen a jenkik orra alá telepíteni, hol pedig csak azért nem álltak le az ütött kopott Ikarusok, mert Venezuela szinte ingyen pumpálta az üzemanyagot a porzó tartályokba – az viszont biztos, hogy az elvárásokkal szemben Kubában egyelőre nem dőlt meg a szocializmus.
Sőt, 2013 január elsejével folytatódnak azok a gazdasági intézkedések, melyek évekkel ezelőtt teljesen elképzelhetetlenek lettek volna. A legutolsó reformok nyomán feloldották az ingatlan adás-vételre kimondott vétót, és 25 különböző, a magánjövedelmeket terhelő adót is bevezetett a szigetország, amire ötven éve nem volt példa. Szintén sokat puhítottak a bevándorlási törvényeken, így némileg közelebb kerültek egymáshoz az emigrációba vonult, és az otthon maradt kubai közösségek.
Annak ellenére, hogy legbalosabb történészek is egyetértenek abban, hogy a kubai rendszer nem habos torta, a szocializmus vívmányai társadalmi és gazdasági téren is jócskán hagynak maguk után kívánnivalót, az minden esetre figyelemre méltó, hogy a forradalom hajója minden előrejelzés és jóslat ellenére továbbra sem süllyedt el a viharos nemzetközi vizeken.
Január elseje ma kubaiak ezrei számára még mindig egy új világ eljövetelét jelenti – új lehetőségekkel és új kihívásokkal, nehézségektől nem mentesen, de egyelőre még mindig a forradalom zászlaja alatt. (RT)