Erőszaktevők régen várt pere

Kongóban nemi erőszakkal vádolt katonák bírósági tárgyalása kezdődik.

 Pontosan egy évvel ezelőtt az M23 lázadó szervezet elfoglalta Gomát, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részének legjelentősebb városát. A kormányhadsereg katonái menekültek. De közben szisztematikusan fosztogatták az útjukba eső falvakat és nagyon sok nőt megerőszakoltak. Az ENSZ emberi jogi bizottságának 97 esetről van hivatalos tudomása, a megerőszakolt nők között 33 kiskorú is volt. Decemberben a nemzetközi tiltakozás hatására, 11 katonát letartóztattak. De ezt követően gyanúsan nagy csend lett. A nemzetközi jogvédő szervezetek igyekeztek napirenden tartani az ügyet és a Kongóban jelenlévő ENSZ erők a kormánycsapatok támogatásának leállításával fenyegetőztek, ha nem történik semmi a nemi erőszak ügyében. Ezért aztán, kénytelen-kelletlen beindult a katonai ügyészség és most összesen 41 személy áll a katonai bíróság előtt. De a vádlottak között alig vannak tisztek és egyetlen egységparancsnok sem került a bíróság elé. Ők mind azt mondták, hogy nem tudták, mit művelnek menekülő alárendeltjeik.  A nemzetközi jogvédő szerveztek egyrészt üdvözlik, hogy végre elkezdődik a per. Másrészt aggódnak, mert az előkészületek során több áldozat és tanú is jelezte, hogy fél. A jelenleg érvényes szabályok szerint a bírósági ítélet ellen semmilyen fellebbviteli fórumhoz nem lehet fordulni. Megszületett ugyan már az elvi döntés a Kongói DK alkotmánybíróságának, mint legfelső jogi testületnek a létrehozásáról, de a per még a főbírók hivatalba lépése előtt le fog zárulni. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez