Akihito császár 80 éves

December 23-án töltötte be 80. évét Akihito japán császár, a világ legrégibb uralkodóházának 125. tagja, az egyetlen császárként regnáló államfő. 

Tokióban jött a világra a magát Amateraszu napistennőtől eredeztető császári családban, az akkor még élő istenként tisztelt Hirohito császár elsőszülött fiaként. Az évezredes hagyományoknak megfelelően hároméves korában elválasztották szüleitől, és császárnak megfelelő neveltetésben részesítették. A szokástól eltérően azonban hatévesen már közönséges halandókkal járt egy iskolába, sőt a második világháború alatt még evakuálták is osztálytársaival együtt. A háborús vereség Japán és a császári család életét is gyökeresen megváltoztatta: 1945-ben Hirohito (amerikai nyomásra) lemondott isteni eredetéről, s uralkodói jogait teljes egészében a parlamentre ruházta.

Akihito 1952. november 10-én lett hivatalosan trónörökös, 1953-ban már ő képviselte apját II. Erzsébet brit királynő koronázásán. A japán arisztokrácia által látogatott tokiói Gakusuin Egyetem politikai és gazdasági fakultásán különleges hallgatóként folytatott tanulmányait 1956-ban fejezte be.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez