A török parlament előtt a katonai beavatkozásról szóló kérelem

A török kormány tegnap felkérte a parlamentet, hogy hatalmazza fel a hadsereget a „rendteremtésre” és engedélyezze a katonai akciók végrehajtását Irakban és Szíriában, hogy megállítsák az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet előrenyomulását. Mindeközben az iraki kurd erők három fronton is támadást indítottak a “kalifátus” ellen. 

Mi  egy olyan szöveget fogalmaztunk meg, miszerint megsemmisítünk minden fenyegetést és potenciális veszélyforrást”. – jelentette ki Bulent Arinc miniszterelnök-helyettes, miután találkozott Necdet Ozel generálissal. „Kétségtelen, hogy minden párt támogatni fogja az elképzelésünket. Ez egy olyan mandátum lesz, amelyet nem fog kelleni megváltoztatni”. – tette hozzá. A török parlamentbe azután adták be a kérelmet, hogy az elmúlt napokban több aknavető támadás érte Szíria felől Törökországot. A török hadsereg erre harmincöt harckocsit vezényelt a határhoz, miközben a légierő és a tüzérség is állandó készültségben van. 

Törökországot nagyon sok kritika érte, amiért nem csatlakozott a koalícióhoz és tisztázatlan kapcsolatot ápol a kalifátussal, sokak szerint ugyanis Ankara titokban támogatja a terrorszervezetet. Ezenfelül azért is bírálták Erdogant, mert nem engedélyezte, hogy a NATO gépek a törökországi repülőtereket használják. Azonban Erdogan valamennyire változtatott a korábbi álláspontján és egy teljesen új tervet vázolt fel, miszerint egy “először létre kell hoznunk egy repüléstilalmi zónát, amelynek tartósan garantálnunk kell a biztonságát. Másodszor, biztonságos zónát kell létrehozni Szírián belül is.

A kurd fronton

Tegnap az iraki kurdok három fronton indítottak hadműveletet a „kalifátus” ellen: a dzsihadisták kezén lévő Moszul városától északra, Kirkuk olajvárostól délre és a szíriai határnál. Egy magas rangú kurd tiszt elmondása szerint a pesmergák bevonultak Rabíjába, a Moszultól északra fekvő város központjában harcok folynak. Előzőleg bevettek két falut, asz-Szaúdíját és Mahmúdíját. Párhuzamosan a kurd hadműveletekkel továbbra is zajlottak az amerikai, francia és tegnaptól már az első brit légicsapások is az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet ellen. A legfrissebb adatok szerint az áldozatok közül 211-en voltak a szélsőséges dzsihadista szervezet tagjai, 22 pedig civilek. A legtöbb légicsapást az észak-szíriai Kobáne mellett hajtottak végre, amelyet már körülbelül öt kilométernyire megközelítettek a terroristák, s a kurd erők egyre nehezebben tudják megtartani a települést.

Közben az Iszlám Állam hozzálátott az általa elrabolt kurd diákok szabadon eresztéséhez. A 153 tanulóból álló csoportot még május 29-én hurcolták el a dzsihadisták, a diákok a Szíria északnyugati részén fekvő Aleppóból tartottak a török határ közelében fekvő Kobanéba. A gyerekeket Minbej közelében ejtették foglyul a terroristák, amelyre nemrég légicsapást mértek az Egyesült Államok és szövetségesei által felállított terrorellenes koalíció repülőgépei. A májusi elrablásukat követő hetekben öt fiatalnak sikerült megszöknie, és később 27 fiút és tíz lányt elengedtek a szélsőségesek. Ugyanakkor a terrorszervezet továbbra is mintegy negyven iskolást tart fogva, akiknek megtagadta a szabadon bocsátását, mivel családtagjaik a szélsőségesekkel szemben álló kurd csoporthoz tartoznak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez