A város lakói parkettát, tolóajtókat, villanyt, csatornázást, ivóvízhálózatot és nem utolsósorban fürdőszobát szeretnének kialakítani házaikban. Az átalakítások azonban veszélyeztetik a Világörökség címet. Az UNESCO szerint az átépítések jelentősen megváltoztatnák az épületeket, ha a terveket a helyiek mégis megvalósítják, a város lekerül a világörökségi listáról. Nagy a tanácstalanság. A város egyik lakója meglehetősen nyersen úgy fogalmazott, hogy fejlődést szeretnének , de amiatt a „nyamvadt” lista miatt ez nem lehetséges. Hiszen amikor egy település felkerül a Világörökség listájára, az azt jelenti, hogy semmi sem változhat. A város lakói értik, hogy ez a cím fellendíti az idegenforgalmat, de a változtatás tilalma miatt már-már élő kiállítási tárgynak érzik magukat egy múzeumban, akik csak arra valók, hogy a külföldi turisták rájuk csodálkozzanak….
A helyiek szerint a legnagyobb problémát az omlások jelentik. Az agyagépületek állandó karbantartást igényelnek. Amikor beköszönt az esős időszak, jelentős károk keletkeznek az agyagépületeken. Rengeteg munkát és pénzt emészt föl a csapadék okozta sérülések kijavítása. A banco jó építőanyag, de az esőt nem bírja. Az épületeket évente újra kell vakolni, mert különben összedőlnek. Persze van rá megoldás, hogy az UNESCO előírásoknak megfelelően természetes alapanyagokkal tegyék vízhatlanná az épületeket, de a rizspelyva és a fagyanta ára rendkívül megnövekedett az elmúlt időkben. De nem csak a helyeik panaszkodnak, a turisták is szóvá tették a város állapotát. Az utcákon még mindig szabadon fut a szennyvíz elvezető csatorna, orrfacsaró a bűz. Szemetes kukák nincsenek, mindenki az utcára rakja ki a hulladékot. A helyiek büszkék városukra és annak 2000 éves történelmére, de elgondolkoznak azon, hogy érdemes-e maradni.