Ezen a tájékon a lakosság önellátóan él, hiszen a heti vásár, ahol értékesíthetik terményeiket, állataikat és szükségleti cikkeket vásárolhatnak, több, mint egy napi járásra esik. 1999 óta töltök évente több hetet ezeken a településeken.
ISKOLA
Akkoriban csak a serdülőfélben lévő nagyfiúk közül páran jártak iskolába, ugyanis a legközelebbi oktatási intézmény is 10-12 kilométerre esett. Oda-vissza ez több, mint 20 kilométernyi távolságot jelentett és igencsak szívós, erős legénynek kellett ahhoz lenni, hogy naponta legyalogolják ezt a távot. Majd három óra oda, hajnalban, hogy 8-ra odaérjenek és majd három óra vissza. Amikor először tettem meg ezt a távot magam is, alig akartam elhinni,, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. E nagy távolság miatt 12-13 évesen kezdték a fiúk az első osztályt, a lányok iskoláztatása pedig fel sem merülhetett.
Pedig nagyon sok gyerek élt ezeken a tanyákon és addig-addig feszegettem ezt a kérdést, míg az egyik sógorommal felvázoltuk egy jó nagy papírlapra a települések térképét: a folyó mentén vagy tíz tanya és egyiknek sem volt iskolája. Legalább 200-ra becsültük az iskolás korú gyerekek számát. Cselekedni kellett.
A tanyasiak kiirtották a bozótost, hogy helyet készítsenek az építkezésnek és kiásták az alapot. Homokot és sódert hordtak oda a folyó mellől, melyből azután agyagtéglákat készítettek. Mi vásároltuk a cementet, valamint a tetőt, az ajtókat és az ablakokat. A padokat és a fekete iskolai táblát is a helybeliek barkácsolták. A két osztályos kis épület 2000-től fogadta a tanulókat. Azóta már több, mint tíz tanulónk folytatja a tanulmányait középiskolában.
Ez az iskola egy-kettőre kicsinek bizonyult és 2004-től közbenjártunk az Oktatási Minisztériumnál, hogy támogassák a bővítést. Így 2007-ben épült fel, ezúttal állami finanszírozásból, egy tágas, modern három osztályos épület, egy ásott kúttal. Most itt három tanító tanít körülbelül 200 gyereket. Bár ezek az eredmények kétségtelenül bíztatóak, komoly nehézségeink is vannak. Az egyik legfőbb gondot a tanárok folytonos cserélődése jelenti : nehezen találni olyan megfelelő képzettségű embert, aki elszegődne egy olyan világvégi kis eldugott faluba, mint a miénk Ha marad is pár hónapot, hamar tovább áll a nehéz körülmények miatt és inkább a városban keres munkát.
A másik fő gondot a lányok iskoláztatása jelenti. A helyi szokások szerint ugyanis a lányokat férjhez adják 13-14 éves korukban és emiatt, még ha el is végeznek néhány osztályt, nem folytatják tovább a tanulást.
Ez évben, hogy ösztönözzük a lányokat és szüleiket a tanulásra, négy, harmadik osztályos kislányt fogadtunk az otthonunkba (a fővárosban, Conakryban), a nyári szünidő idejére. Felejthetetlen élményt jelentett ez a szünidő nem csak a négy kislány számára, de számunkra és a mi gyermekeink számára is. Ezentúl minden évben szeretnénk ezt a lehetőséget nyújtani a tanyasi iskolánkban tanuló legszorgalmasabb leánytanulóknak.
Azt hiszem, az is hasznos hozzájárulást jelent, hogy minden év áprilisában, a húsvéti szünet idején, két hetet segítek a 6. osztályos tanulók középiskolai felvételi vizsgájának az előkészítésében (főként a francia nyelvtanban). 2009-ben a 12 továbbjelentkező tanulónk közül 7 tette le sikerrel a megyei szinten szervezett vizsgát.
KORHÁZ
A gyerekek iskoláztatása mellett a másik égető gondot az egészségügyi ellátás hiánya jelenti ezeken a településeken. Igaz, szinte minden faluban létezik javasasszony, bába vagy a fűben-fában rejlő hatóanyagokkal és egyéb misztikus erőkkel gyógyító valaki, de a modern orvostudomány mégiscsak nagyobb hatékonyságú gyógyszerekkel rendelkezik a trópusi fertőző betegségekkel szemben.
A legközelebbi kórház Boké városban, közel háromórányi autóútra fekszik, csakhogy az országútig egy napi járással lehet eljutni. Számos esetben voltam tanuja annak, hogy vajúdó asszonyt, súlyos beteget vittek bambusznádból összetákolt hordágyon az országút fele. Bár rendelkezésre állt egy orvosi rendelő is félnapi járásra, a betegek gyakran találták házon kívül az ott dolgozó ápolót vagy egyszerűen nem volt éppen gyógyszer.
Egységben az erő! – érett meg bennünk egyre jobban a szándék, hogy az iskola építéséhez hasonlóan oldjuk meg az orvosi ellátás kérdését is. Így épült meg 2007-ben, a mi anyagi támogatásunkkal, egy 6 ágyas falusi “kórház”, melyben egy szülőszoba is helyet kapott. A kórház hónapokon keresztül üresen állt, mígnem találtunk egy ápoló végzettségű fiatalembert, aki hajlandó volt a kis faluban letelepedni. Közben – természetesen együttes erővel – egy két szobás kis házat is építettünk a kórház mellett orvosi lakás gyanánt, hogy evvel is maradásra ösztönözzük az ápolót.
De továbbra is megoldásra várt a gyógyszerellátás égető gondja, ami az összes eddigi erőfeszítésünket megkérdőjelezte. Kórház gyógyszer nélkül mit ér? Mivel az állam támogatására nem számíthattunk, olyan megoldást kellett keresni, ami hosszú távon is megállja a helyét. Így kiinduló készlet gyanánt a kórháznak adományoztunk 2 000 dollár értékben gyógyszereket.
A gyógyszerkészlet adminisztrációját az ápoló végzi, az egyik tanító valamint a falu egyik felelős embere segítségével. A betegek a gyógyszereket beszerzési áron fizetik meg és az így befolyt összeg a gyógyszerkészlet pótlására, szolgál. A kórház és környékének tisztántartása, fenntartása a környék falvainak közös ügye lett. Most messzi tanyákról is jönnek ebbe a kis kórházba, mert itt biztosan ellátásban részesülnek.
Julianna Diallo, Conakry
A beszámolóhoz tartozó képeket megtekinthetik a galériánkban vagy ide kattintva.