Daniel Zamudiót, a brutális homofóbia ártatlan áldozatát nagy társadalmi részvét kísérte utolsó útjára a főváros központi temetőjéig. Santiagóiak ezrei vettek végső búcsút a főváros utcáin a fiatalembertől, akit több órán át tartó gyászmenetben vittek lakóhelyétől a központi temetőig.
A történtek rávilágítottak annak sürgető voltára, hogy az immár nyolc éve bizonyos konzervatív és vallási körök által megtorpedózott antidiszkriminációs törvény elfogadása halaszthatatlan Chilében. A dél-amerikai országban nemi erőszak esetén vagy egészségi okokból is büntetendő a terhesség megszakítása, a nemi hovatartozásból eredő üldözés pedig nem szerepel a büntető-törvénykönyvben. Az eset bejárta a világot,
A homofóbia motiválta gyilkosság nemcsak a dél-amerikai országot zaklatta fel, de nemzetközi szervezeteket is állásfoglalásra késztetett: többek közt az Amerikai Államok Szervezete, az Emberi Jogok Amerika közi Bizottsága és az ENSZ Menekültügyi főbiztossága ítélte el a kegyetlen bűncselekményt és szólította fel Chilét olyan homofóbia ellenes törvény elfogadására, amely bűncselekmények esetén súlyosbító körülményként veszi figyelembe a melegekkel szemben táplált gyűlöletet, mint indítékot.
A Szöulban tartózkodó Sebastian Pinera elnök azt twitterezte haza, hogy a “brutális és gyáva támadás nemcsak az áldozat családjának, hanem minden jószándékú embernek okozott sebet”. Azt ígérte, hogy halála nem marad büntetlen, az megerősíti a chilei kormány eltökéltségét arra, hogy fellépjen az önkényes diszkrimináció minden formája ellen és egy toleránsabb társadalomért küzdjön.
Andres Chadwick kormányszóvivő később bejelentette, hogy a kormány egyik legsürgősebb teendőjének tekinti a szenátus által már 2005-ben elfogadott, de a képviselőházban rendre elobstruált antidiszkriminációs jogszabály végleges elfogadtatását, és lehetségesnek mondta, hogy azt az áldozatról nevezik el (lex Zamudio). (americaecnomia/hatter.hu)