Szíria légterében kezd felderítő repüléseket a brit királyi légierő (RAF), de fegyveresen továbbra sem avatkozik…
Mégis egészséges a diétás kóla?
(FOTÓ: europress/getty) Az utóbbi időben sokat támadják a cukormentes üdítőket, mondván: a bennük rejtező édesítőszerek…
A küldetés – interjú az új kijevi magyar nagykövettel
A Külügyminisztérium szovjet, majd orosz és ukrán referense 1991-től, később főosztályvezető-helyettese, majd főosztályvezetője Keskeny Ernő.…
Készül az első “iszlám” Mars-szonda
Az Egyesült Arab Emírségek az egyetlen arab országként dollármilliárdokat költ nemzeti űrprogramjaira, és évről-évre ambiciózusabb…
Homokvihar-vizsga teljesítve
Sikerült minimalizálni a gazdasági károkat a Dél-Afrikai Köztársaság Kimberly tartományában. Nem tűnt egyszerűnek és kézenfekvő…
Moszkvai hókotró-balesetben halt meg a legnagyobb francia olajcég vezetője
Repülőgép-balesetben életét vesztette a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában. A 63 éves Christophe de…
Újraindítják az atomreaktorokat Japánban?
Az újonnan kinevezett japán gazdasági miniszter, Mijazava Joicsi közölte: elődje politikáját folytatva az atomenergia-felügyelet által…
100 évig akart élni a diktátor. A mostani meg rá akar hasonlítani
Fiatalok vérét kapta rendszeresen az öreg Kim Ir Szen, aki 100 éves koráig akart élni.…
Egyre kevesebb a kivégzés Kínában
Az előző évekhez képest jelentősen csökkent a kivégzések száma Kínában - állítja a témáról rendszeresen…
Hústermelés, már nagyipari módszerekkel
Az állattenyésztéssel már tervszerűen foglalkozhatnak Angolában, ahol ezúttal a szárnyas-tartásnak, tojástermelésnek és a kecsketenyésztésnek az…