Az alkotmánybíróság jóváhagyta azt a korábban meghozott bírósági döntést, amely elvette Ahmed Sahnouni francia állampolgárságát.…
Kik a legboldogtalanabb koreaiak?
Az 40 év feletti önfoglalkoztatók és az elváltak a legboldogtalanabbak jelenleg Dél-Koreában, míg a legboldogabbak…
Moszkvából Pekingbe 2 nap alatt, gyorsvasúttal
Alig 2 nap alatt el lehet majd jutni Moszkvából Pekingbe, amint megépül a tervezett gyorsvasút,…
Elküldené hazájából a fiatalokat a Nobel-díjas japán
2014-ben Dr. Sudzsi Nakamura, valamint két másik tudós fizikai Nobel-díjat kapott munkásságáért, a ragyogó kék…
Börtönbe megy Thaiföld ex-kormányfője, Shinawatra asszony?
Öt évre eltiltotta a közélettől a parlament Thaiföld korábbi miniszterelnökét. Az ügyészség párhuzamosan vizsgálatot indított…
Tilos a szelfi az iráni focistáknak
Az iráni sportolóknak egészen pontosan a női szurkolókkal tilos szelfit készíteniük. Pedig az Ázsia-kupán az…
Jeltelen sírba temették a világ egyik leggazdagabb uralkodóját
A pénteki ima után egy köztemető jeltelen sírjába temették a múlt éjjel elhunyt Abdallah szaúdi…
Kína könyörtelenül lesújt a “terrorizmusra” 8 állammal határos tartományában
95 százalékkal nőtt a terrorizmus miatt letartóztatott gyanúsítottak száma Hszincsiang-Ujgur határtartományban tavaly - számolt be…
Csoda a sivatagban: öt nap után élve találták meg az eltűnt férfit
A namíbiai rendőrség szerint csoda, hogy a férfi túlélte, hogy öt napig élelem és víz…
A légikisasszonyok alakjára panaszkodott egy utas
Az argentin állami légitársaság, az Areolíneas Argentinas alkalmazásában álló légikisasszonyok külsejére panaszkodott egy némileg szerepét…