Az USA történetének legnagyobb tömegmészárlása változatlanul foglalkoztatja az amerikai közvéleményt, mely még mindig nem tudja,…
Miről is szól ma a lánygyermekek világnapja?
Október 11-én, vagyis ma 60 országban lányok helyettesítenek 600 vezetőt. Ezzel is hangsúlyozva a lánygyermekek…
Tízszer több a kövér gyerek, mint negyven éve
124 millió 5-19 éves gyerek és fiatal számít túlsúlyosnak, míg 1975-ben ez a szám csak…
Malawi: kijárási tilalom vámpírok miatt
Malawi déli részén legkevesebb öt embert gyilkoltak meg azért, mert "úgy viselkedtek, mint a vámpírok".…
Tovább gyűrűzik a Weinstein ügy, már a neje is válik Hollywood bukott királyától
Asia Argento két másik színésznővel együtt nemi erőszakkal vádolta meg a New Yorker című lapban…
Több ezer tanító vérzett el a hatévesek vizsgafeladatain
A tanítók kétharmadát rúgják ki Nigéria Kaduna államában, mert nem tudták megoldani az első osztályosoknak…
Grace Kelly unokája (majdnem) ugyanúgy néz ki, mint a nagyanyja
Grace Kelly szépsége velünk él - írja a Huffington Post. És fotókat is mutat, hogy…
Így élősködnek a szüleiken Kína leggazdagabb fiataljai
Sportautók, sok ezer dolláros pezsgők, luxusutazások és méregdrága műtárgyak jellemzik a kínai újgazdagok fiainak és…
Pelenkaszusiért őrülnek meg a kismamák Japánban
Az ország egyik legnépszerűbb babaváró ajándékává lépett elő a vicces termék, mellyel már eladási rekordokat…
Artemisz hadművelet – hogyan működtetett gyerekpornóoldalt az ausztrál rendőrség?
Childs Play volt a gyerekpornóoldal neve, mely felkeltette a rendőrség figyelmét Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában.…



