Emberiség ellenes bűnökkel gyanúsítja a hágai nemzetközi bíróság Charles Blé Goudé-t, aki 2010-ben Elefántcsontpart ifjúsági minisztere volt. Rettegett milíciája, az Ifjú Hazafiak sok embert tett el láb alól,…
Letartóztatták a sátáni doktort Franciaországban
Népirtás a vád Charles Twagira doktor ellen, aki a gyilkos hutu milíciák parancsnoka volt Ruandában Kibuye megyében. A doktor, akit a ruandai Mengelenek neveztek sokan, nyolc éve él Franciaországban,…
Újabb emberevőt fogtak
Uganda Tanzániai határának közelében található Nakivale –tóban emberevő krokodilok tanyáznak.
Továbbra is lehet fizetni a mennyasszonyért
A többnejűséget legalizáló törvényt fogadott el a kenyai parlament, az új jogszabály szerint a férjeknek ezután még első feleségük beleegyezését sem kell kikérniük. Barack Obama egyik kenyai féltestvére…
Rakéták miatt bénult meg Líbia nemzetközi reptere
Lezárták a líbiai főváros nemzetközi repülőterét, mert péntek hajnalban két rakéta csapódott az egyik kifutópályára. A reptér egyik illetékese azt mondta, hogy jelentős a kár, a gépeket pedig…
Leégett a központi piac Bamakóban
A tűz késő este ütött ki a bamakói piacon, amely több millió dolláros kárt okozott. A tűzoltók későn érkeztek a helyszínre. Ráadásul nem volt elegendő vizük az oltáshoz,…
Pistorius mindenét eladja, hogy fedezni tudja a perköltségeket
A gyilkossággal vádolt, világhírű dél-afrikai futó árulja azt a házat, ahol a vád szerint lelőtte barátnőjét. Azért döntött az eladás mellett, hogy fedezni tudja az egyre növekvő perköltségeket.…
5 millió jent ér egy ghánai bevándorló élete Japánban
A japán hatóságok keze között lehellte ki lelkét egy ghánai bevándorló, aki már húsz éve élt a távol-keleti szigetországban. A család 130 millió jent követelt, de végül 5…
Rejtélyes vírus szedi áldozatait Guineában
Járvány tört ki Guinea őserdők borította dél-keleti régiójában. A guineai Egészségügyi Minisztérium azt közölte, hogy egy rejtélyes vírussal állnak szemben, amely eddig 23 ember életét követelte. Az egészségügyi…
A puccsista tábornok nem érzi jól magát a börtönben
Éhségsztrájkba kezdett Amadou Sanogo tábornok, az 2012-es mali puccs vezetője, akit jelenleg börtönben tartanak fogva hazájában. A tábornok nehezen viseli a börtönéletet, gyakran panaszkodik a rossz körülmények és…