Szerencse, hogy nem robbant fel a teherautó – uniós katonai szakértőt kérdeztünk Nizzáról
Permalink
Kiemelt

Szerencse, hogy nem robbant fel a teherautó – uniós katonai szakértőt kérdeztünk Nizzáról

A tegnapi nizzai a harmadik terrortámadás volt Franciaországban 2015 januárja óta. Hogy rohanhatott a tömegbe…

Folytatás →

Ezzel vannak tele az ISIS számítógépei
Permalink

Ezzel vannak tele az ISIS számítógépei

Nyolcvan százalékban pornót tartalmaznak az iszlamista terroristák számítógépei - állítja a Pentagon volt kémfőnöke.

Folytatás →

Párizs: az iszlamista terrort támadni fogjuk Szíriában és Irakban!
Permalink
Kiemelt

Párizs: az iszlamista terrort támadni fogjuk Szíriában és Irakban!

Ezt hangsúlyozta Francois Hollande elnök, amikor a nizzai merényletről beszélt az Élysée-palotában. Közölte: három hónappal…

Folytatás →

Harcolva halt meg az Iszlám Állam hadügyminisztere
Permalink
Kiemelt

Harcolva halt meg az Iszlám Állam hadügyminisztere

A vörös szakállú, 30 éves Omár Moszultól délre, Siskat közelében irányította az Iszlam Állam katonáit,…

Folytatás →

Börtönben az Iszlám Állam grazi toborzója
Permalink

Börtönben az Iszlám Állam grazi toborzója

Húsz év börtönre ítéltek szerda éjjel Grazban egy muzulmán hitszónokot, aki az ausztriai dzsihadista propaganda…

Folytatás →

Az amerikaiak kilőtték a 150 pakisztáni iskolás haláláért felelős terrorvezért
Permalink

Az amerikaiak kilőtték a 150 pakisztáni iskolás haláláért felelős terrorvezért

Az afganisztáni-pakisztáni határ közelében egy amerikai légicsapásban megölték a 150 halálos áldozatot követelő, 2014-es pesavari…

Folytatás →

Öt embert fejezett le az Iszlám Állam baseballsapkás hóhérja
Permalink

Öt embert fejezett le az Iszlám Állam baseballsapkás hóhérja

A kivégzés nyilvános volt, az áldozatok családtagjainak pedig végig kellett nézniük, ahogy az Iszlám Állam…

Folytatás →

Akkor most gyűlölik vagy szeretik az iszlamisták a focit?
Permalink
Kiemelt

Akkor most gyűlölik vagy szeretik az iszlamisták a focit?

Az Iszlám Állam keményen fenyegetőzött, a CIA és a párizsi kormány egyaránt biztos volt benne,…

Folytatás →

Az Iszlám Állam terrorhálózatot épít ki Franciaországban
Permalink
Kiemelt

Az Iszlám Állam terrorhálózatot épít ki Franciaországban

4-500 olyan harcosa van az Iszlám Államnak, aki francia földről érkezett Irakba vagy Szíriába, majd…

Folytatás →

Lelőttek két orosz pilótát Szíriában
Permalink

Lelőttek két orosz pilótát Szíriában

Két orosz helikopterpilóta halt meg még pénteken a szíriai Palmüra közelében, mikor lelőtték azt a…

Folytatás →