Bizalomerősítő megemlékezés a dzserbai merénylet évfordulóján

Tunézia, Tunisz –  Fontos szimbolikus gesztus!- így értékelte Tunézia zsidó hitközsége Monszef Marzuki látogatását a dzserbai zsinagógánál. Ennél az ősi zsinagógánál 10 évvel ezelőtt követtek el merényletet fanatikus muzulmán aktivisták, 21 ember meghalt és sokan megsebesültek. Köztársasági elnök még sohasem tett ilyen látogatást ezen a szimbolikus helyen.

 

 

 
„Ez megnyugtató, főként azután, hogy a szalafisták Tunisz főutcáján olyan jelszavakkal tüntettek, hogy Halál Izraelre!, Öljétek meg a zsidókat!”- mondta Peres Trabelsi, a mindössze 1500 tagú tunéziai zsidó hitközség egyik vezetője.
A szalafisták minden nem muzulmán vallással szemben intoleránsak: megfenyegették a főváros görög ortodox templomának papját, hogy merénylet célpontja lesz, ha nem zárja be a templomot!
„A kormányzat szépen nyilatkozik, és gesztusokat tesz, de ennél sokkal több kell ahhoz, hogy megállítsuk a fanatikus szalafistákat! Kemény és határozott intézkedésekre van szükség, nem pusztán szavakra! Biztosítani kell azt, hogy a vallási kisebbségek kegyhelyei nyugodtan látogathatóak legyenek!”- követelte az Emberi Jogok Ligájának helyi vezetője.
Dzserba ősi zsinagógája, a Grib benne van az útikönyvekben, sok turista is ellátogat oda. Ez is motiválta a merénylőket, amikor megtámadták a zsinagógát. Dzserbán azóta megszigorították a biztonsági intézkedéseket, nehogy megismétlődjön a 10 évvel ezelőtti merénylet.2002. április 11-én egy tunéziai férfi egy tartálykocsival hajtott a zsinagógához. Az al-Kaidához tartozó merénylő a tartályautót felrobbantotta. A merényletben 21-en haltak meg, közöttük 5 tunéziai, 14 német és 2 francia turista. Azóta minden évben megemlékeznek a merényletről, de most először vett részt rajta az államfő. Monszef Marzuki a tunéziai zsidó közösség képviselői és az áldozatok családtagjai társaságában követte végig a szertartást.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez