Egymás után zárnak be a külföldi gyárak Egyiptomban

Hatalmas károkat okoznak az egyiptomi gazdaságnak a hetek óta tartó tüntetések és a halálos kimenetelű utcai összecsapások. A külföldi tulajdonban lévő gyárak sorra függesztik fel a munkát és zárnak be. Az egyiptomi gazdaság egyébként már két éve válságban van. A mostani kaotikus helyzet pedig végérvényesen padlóra küldheti az ország iparát, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

A svéd Electrolux bejelentette, hogy leállítja a termelést egyiptomi gyáraiban. A svéd óriáscég üzemeinek jelentős része a Kairó mellett található ipar parkban működik, és 7000 ember számára biztosít munkát. A General Motors már korábban bezárta Kairó melletti üzemét és irodáját. A holland Shell olajvállalat is jelezte, hogy bezárja kairói képviseletét és felfüggesztették az üzleti célú egyiptomi utazásokat. A brit BP olajvállalat viszont közölte, hogy a jelenlegi krízis nem érintette az országban működő olajkútjai kitermelését.  Az egyiptomi tőzsde is szünetelteti a kereskedelmet. Az egyiptomi Központi Bank pedig jelezte, hogy jelenleg az összes bank zárva van és nem tudni, meddig.  A Szuezi-csatorna viszont továbbra is üzemel, eddig nem voltak fennakadások.

A török Yildliz Holding  a rendkívüli állapot kihirdetése után döntött arról, hogy határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét Egyiptomban. A török cégnek az egyiptomi élelmiszeriparban vannak érdekeltségei és csaknem 1000 embert foglalkoztat. A nagyobb egyiptomi gyárak és cégek viszont a jelenlegi válságos helyzet ellenére sem zártak be.  Az Orascom azonban jelezte, hogy irodai alkalmazottjai otthonról végzik a munkájukat. Az Orascom az egyik legnagyobb egyiptomi cég, amely az építőiparban tevékenykedik és közvetlenül az egyiptomi hadsereg felügyelete alá tartozik.

Az egyiptomi gazdaság a 2011-es „arab tavasz” eseményei előtt viszonylag jól teljesített és körülbelül 5-7%-os növekedést tudott elérni évente. Mubarak uralmának megdöntése óta viszont a gazdasági növekedés jelentősen lassult, az elemzők adatai szerint 2%-ra esett vissza.  Komoly problémát jelent, hogy több mint 4.500 gyár és üzem zárt be azóta, és több százezer ember elvesztette állását. A hivatalos adatok szerint az egyiptomi munkanélküliség jelenleg 13%-on áll, de az elemzők szerint ennél jóval magasabb a munkanélküliségi ráta.

A folyamatos politikai krízis és a jelenlegi halálos kimenetelű összecsapások az ország húzóágazatának számító idegenforgalmat is súlyosan érintik. Több millió egyiptomi számára biztosít megélhetést a turizmus. A külföldi turisták száma jelentősen megcsappant. A nagyobb üdülőközpontokat ugyan nem érintették a zavargások, mégis sok külföldit elijeszt a jelenlegi helyzet. A német TUI utazási ügynökség például felfüggesztette kairói és luxori városnézési programjait. Viszont ingyen mehetnek más országba azok az ügyfeleik, akik korábban egyiptomi nyaralásra fizettek be náluk.    

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez