Első fekete afrikai űrhajós

A 23 éves Mandla Maseko lesz az első fekete afrikai űrhajós, aki legyőzve a gravitációt a Föld körül kering majd. Egymillió jelentkező közül választották ki:”el sem tudom hinni, irigylem saját magam!”


Szegény családban született Pretoria környékén, ma is a szüleivel lakik. Barátnője nincs, nem iszik és nem dohányzik. Ő lesz az első fekete űrhajós Afrikából. Fehér már volt amikor 2002-ben egy dél-afrikai milliárdos 20 millió dollárért egy Szojuz űrhajó fedélzetén az űrben járt. Hogy került a szegény szerszámkészítő fia az űrprogramba? Dél-Afrika három jelöltet indított egy feketét, egy fehéret és egy indiait. Összesen egy millióan jelentkeztek a Lynx Apollo Space Academy-re. A válogatást komoly szakmai zsűri végezte. Ott volt például Buzz Aldrin, amerikai űrhajós, aki már a Holdon is járt. “Háromszor is kezet rázhattam vele!”- meséli büszkén a délafrikai fiatalember, aki szabad idejében korábban disc jockey is volt. “Mindíg ügyvéd akartam lenni vagy rendőr, mint a legtöbb gyerek. Az, hogy űrhajós leszek egyszer, az eszembe se jutott!” A kiválasztás után kemény kiképzés volt Floridában: az egymillió jelentkezőből mindössze 21 maradt! A fizikai kiképzés mellett a rakéta építés tudományát is el kellett sajátítaniuk az űrhajós jelölteknek. Mandla Maseko beiratkozott ugyan a Műegyetemre hazájában, de abba kellett hagynia, mert elfogyott a pénze. Tervezett űrutazása reményt jelent minden fekete fiatalnak Dél-Afrikában hiszen a döntő többség éppoly szegény családban él mint ő. “Én is első leszek, mint Nelson Mandela vagy Barack Obama! Dél-Afrikában jövőre lesz húszéves a demokrácia. Lehet-e ezt szebben megünnepelni, mint egy fekete űrhajóssal?!”

(Visited 16 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez