Futurisztikus reptereket építenek Zambiában

Jelentős költekezésbe kezd a zambiai kormány annak érdekében, hogy modernizálják és kibővítsék az ország legforgalmasabb nemzetközi repülőtereit. A kormány jelezte, hogy a tervek már elkészültek és hamarosan az építkezéseket is megkezdik.

Micheal Sata zambiai elnök azt mondta, hogy a repülőtereket a nemzetközi elvárások szerint fogják átalakítani és bővíteni. Első körben a legforgalmasabb reptereket fogják modernizálni, majd később a kisebbekre is sor kerül. Az elnök elmondta, hogy a fejlesztésekkel az a céljuk, hogy a jövőben még több turistát tudjanak fogadni az országba, emellett külföldi befektetőket is szeretnének az országba csábítani. A hosszú távú célok között szerepel, hogy Zambia a térség légi forgalmának központja legyen, ahonnan más környező országokba is el lehessen jutni.

A zambiai vezetés jelezte, hogy hamarosan elkészül és átadják a Harry Mwaanga Nkumbula Nemzetközi Repülőtér új terminálját. A reptér Livingstoneban található, amely az ország idegenforgalmi központjának számít. A beruházás értéke 40 millió dollár. Hamarosan pedig elkezdik a munkálatokat a fővárosi Kenneth Kaunda Nemzetközi Repülőtéren is. A kormány 385 millió dollárt szán a modernizálásra és egy hatalmas terminál építésére. Ndolában pedig egy teljesen új légikikötőt szeretnének építeni. A repülőterekhez új szállodákat is építenek. A teherszállítás növelése érdekében pedig új hangárokat is létesítenek.

Kenneth Kaunda Nemzetközi Repülőtér

KK-AIRPORT-NEW

5QMlh

DSC 0014

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez