Az AHU Ugandában segít

Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke és Vujity Tvrtko, a TV2 elismert riportere ugandai-kampalai tartózkodása során meglátogatta a Makindye kerület árváit.

Élelmiszercsomagokkal, iskolaszerekkel, játékokkal ajándékozták meg a szülők nélkül tengődő és felnőni kényszerülő nehézsorsú gyermekeket.

Amikor arról kérdezték Balogh Sándort az egyesület elnökét, mi vezérli abban, hogy Afrikában, mélyszegénységben élő gyermekeket karol fel, támogatja, segíti őket, azt felelte, “az őszinte mosolyukért, azért a szelet boldogságért, amit gyermekként mi kaptunk és abból most visszaadhatunk, olyan helyeken ahol esély sincs rá, hogy akár részben is hozzájussanak. A legfontosabb egy gyermek életében a fültől fülig érő mosoly, felszabadult, korlátok nélküli játékosság, ami még akkor is természetesen, könnyedén előcsalogatható belőlük, amikor a nyomor kellős közepén élnek. Felnőttként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyire bölcsek is a gyerekek, hogy olyan képességek birtokában vannak, amiket mi elfelejtünk nagykorúvá válásunkkor. A nélkülözés és az éhezés is inkább testileg töri meg a piciket először, mert lelkileg még képesek az egymásra támaszkodásra, ha van testvérük, játszótársuk az utcán, vagy van egy szomszéd, esetleg valaki, aki megszólítja őket. Az afrikai gyermekek életben maradási esélyei leginkább a Világ az Ország és az Egyének hozzáállásán múlik. Egyszerű példa, amit mindig is emlegetünk, hogy sokszor havi 10-15 dollárból egy gyermek teljes étkeztetését és alapvető oktatását is el lehet látni, vagy egy tabletta, injekció a megfelelő időben és helyen megmenthet egy életet. Sajnos nincs rá rendszer, nincs rá elegendő odafigyelés, vagy többek, akik azt mondhatnák, hogy életükből egy napot, egy hetet, hónapot, vagy akár egy évet arra áldoznának, hogy ha csak egy gyermek egy napját teszik boldogabbá, vagy éppen nehéz pillanatában állnak mellé, azzal szebbé tehetik a Világot. Természetesen ez nem várható el mindig és mindenkitől, főleg a mai nehéz gazdasági helyzetben, gondok sokaságában. Az Afrikai-Magyar Egyesület viszont pontosan ebben próbál kitartani, támogatni, segíteni, még ha egyelőre csak kis lépésekben is, de töretlenül, fáradhatatlanul teszi. Az egyesület tevékenységeiről, orvosi misszióiról, támogatási programjairól folyamatosan tájékoztat is, hogy ne felejtsük el a Világ nem az ajtónkig, vagy a telekhatárunkig tart és a problémák nem állnak meg a kontinensek határainál.”

Kiépített szociális háló hiányában ezek az apróságok egyszerű betegségeknek, fertőzéseknek válnak áldozataivá. Kirabo, a 9 éves kislány mesélte, hogy hogyan került ebbe a helyzetbe majd az árvaházba négy másik testvérével együtt. Édesanyja a legkisebb gyermek (1,5 éves) születése közben életét vesztette. Édesapja lábát az utcán mezítláb sétálva felsértette egy rozsdás szög. Pénz híján a kórházba már nem jutott el, (ahol egy egyszerű tetanusz injekció megmenthette volna) és vérmérgezésben ő is meghalt.

Afrikában, a XXI. században olyan betegségek szedik áldozataikat, amelyek felett nem lehet, nem szabad szemet hunyni! Afrika az életünk része, ahol emberek, gyerekek élnek, vágyakkal, álmokkal, mint mi. A pazarlás, a túlfogyasztás itt elképzelhetetlen. Afrikában lehetetlen, hogy a vécét ivóvízzel öblítsd le, mikor az emberek, főleg az árva gyermekek hiányt szenvednek az élethez, a fejlődéshez szükséges alapvető dolgokban, így a tiszta víz, a megfelelő táplálkozás, gyógyszeres segítség, oktatás és lakhatás.

bvnvcnvbncvbn

Nálunk, Európában az egy családra jutó születések száma átlagosan 1-2, addig itt Afrikában 5-10 gyermek születik, így a szülők esetleges elhalálozása esetén számottevően több kényszerül utcára a szociális rendszerek hiánya miatt.

Érdekesség, hogy a nagy problémák között kis segítségnek számító ajándékcsomagok átadásakor a sok kis apróság nem tülekedett, nem lökdösődött, hanem egymást türelmesen megvárva osztották szét maguk között. Toleranciájuk, empátiájuk nagyon fejlett, holott a legtöbben még alig 1-2 évesek. A nagyobbak segítik, támogatják a kicsiket és egymást, mintha csendben, könnyek nélkül, kimondatlanul is tudnák, éreznék, hogy tenni kell. Itt lehetetlen, hogy ne vállalj felelősséget egy hozzátartozódért, szomszédodért, barátodért vagy az alkalmazottadért még akkor sem, ha sosem ismerted igazán, vagy kedvelted őt.

„A mosolygós arcok mögött érezhető icipici sorsok, még a keményszívű, sokat tapasztalt, mindent látott emberek szeméből is könnycseppeket csalnak elő, ami tovább erősít bennünket abban a munkában, amit értük teszünk és kitartásunkban, hogy ne csüggedjünk, mert ők sem teszik…”

A misszió résztvevőjeként köszönöm, hogy ott lehettem és láthattam, hogy márpedig van segítség és vannak hétköznapi hősök, szervezetek, akik legtöbbször név nélkül, rivaldafénytől távol hoznak áldozatot akár Afrikában akár máshol a Földön.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez