Kínai vasút Kelet-Afrikában

A tengertől elzárt Ugandát, Ruandát és Dél-Szudánt köti össze majd a kenyai Mombasza kikötőjével az a vasút, melyet a kínaiak építenek meg Kelet Afrikában. Az ünnepélyes aláíráson Nairobiban ott voltak az érintett afrikai államok elnökei és Li Kocsiang kínai miniszterelnök.

Az első szakasz Mombasza kikötőjét kapcsolja össze Kenya fővárosával, Nairobival. Innen aztán tovább halad Uganda fele, és végül eljut Ruandába és Dél-Szudánba is. Ezért volt ott Nairobiban a vendéglátó Uhuru Kenyatta elnökön kívül Paul Kagame, ruandai államfő, Yoweri Museveni, ugandai elnök és Salva Kiir, Dél-Szudán államfője. Mindegyik afrikai országban jelentős gazdasági érdekeltségei vannak Kínának. Uhuru Kenyatta elnök tavaly már aláírta a szerződést Pekingben a Mombasza-Nairobi szakaszról, most a további szakaszok miatt jöttek el a többi afrikai vezetők Nairobiba, ahol Li Kocsiang befejezte körútját a fekete kontinensen.
A sajtó bírálta az elképzelést, mert nem volt nemzetközi tender.

Állítólag azért nem, mert a kínaiak finanszírozzák a vasútvonalat, és ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy ők is építhessék meg azt. Az első szakasz állítólag 3,8 milliárd dollárba kerül. Ebből 1,6 milliárd dollár kínai hitel, egy másik 1,6 milliárd dollár pedig kínai koncesszió. Kína azt is vállalta, hogy fokozatosan átadja a vasútépítés technológiáját az afrikai partnereknek. Ezt Li Kocsiang miniszterelnök személyesen is megerősítette Nairobiban. Korábban ugyanis voltak olyan bírálatok, hogy a kínai partner nem nagyon siet megosztani technológiai tudását az afrikai cégekkel.

Kína Afrika legnagyobb gazdasági partnere. Távozása előtt Li Kocsiang kormányfő hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tekintik a korszerű infrastruktúra megteremtését Afrikában. Uhuru Kenyatta kenyai elnök szerint 20 fentről 8 centre csökken egy tonna szállítási költsége, ha elkészül az új Mombasza-Nairobi vasútvonal, melyet a kínaiak építenek meg Kenyában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez