Franciaország katonai kórházat állít fel Guineában

Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy létrehoznak egy francia katonai kórházat az Ebola-járvány sújtotta Guineában, a fertőzés gyorsabb megfékezése érdekében.

 “Úgy döntöttem, hogy a következő napokban katonai kórházat hozunk létre Guineában, amely a járvány legfőbb központja” – mondta csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatóján Hollande.

A bejelentés előtt néhány órával jelezte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet, hogy az egyik női önkéntesüket, aki az Ebola-vírussal megfertőzött első francia beteg hazaszállítják csütörtökön Párizsba. A libériai Monroviában önkéntes munkát végző nő az Ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai térségben tartózkodó franca állampolgárok közül az első, aki elkapta a vírust. “Egy francia ápolónő is érintett, hazaszállítjuk és a legjobb feltételek mellett fogják ápolni” – hangsúlyozta az államfő.

A beteget a Párizs közeli Saint-Mandé katonai kórházába szállítják. Az MSF nem fedte fel pontosan a nő kilétét, mert szeretné tiszteletben tartani az “intimitását”. Azt viszont megerősítette, hogy az MSF-nek ő az első “nyugati kollegája”, aki elkapta az Ebolát. Az afrikai munkatársak között már több megbetegedést is regisztráltak.

A francia nőt kedden a szervezet Libériában egy elkülönítő központba helyezte, amint jelentkeztek nála az első tüntetek. A laboratóriumi vizsgálatok utóbb megerősíttették, hogy megfertőződött az Ebola-vírussal.

A mostani a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta, eddig már közel 2500 halálos áldozata van Nyugat-Afrikában. A kór terjedése ezúttal februárban Guineában kezdődött, és a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára, valamint – Nigéria mellett – a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt.

Az Ebola-vírus ellen egyelőre nincs gyógyszer, csak tüneti kezelése lehetséges.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez