Külföldi bérgyilkosok után vadásznak Lesothóban

A lesothói rendőrség titkosszolgálati információkra hivatkozva azt közölte, hogy külföldi zsoldosok akarják destabilizálni az országot és elmélyíteni a politikai krízist, merényletet készítettek elő Tom Thababe miniszterelnök ellen.

Az AFP hírügynökség információi szerint a lesothói rendőrség fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a fővárosban. A kormányzati hivatalokat kiürítették. A miniszterelnököt és az uralkodót, akik minden nyilvános megjelenésüket lemondták, biztonságba helyezték. A rendőrség azt közölte, hogy egy 14 fős jól felfegyverzett bérgyilkos alakulat hatolt be az országba, azzal a céllal, hogy magasrangú politikusok ellen hajtsanak végre merényleteket. A fő célpont Tom Thababe miniszterelnök, aki ellen augusztus 30-án puccsot hajtott végre a hadsereg. A 75 éves politikus akkor Dél-Afrikába menekült, és szeptember 3-án tért vissza. Thababe korábban többször is azt hangoztatta, hogy veszélyben érzi az életét. Jelenleg dél-afrikai kommandósok védik őt és több más fontos politikust az országban.

Sello Mosili rendőrparancsok-helyettes elmondta, hogy a rendőrség hajtóvadászatot indított a bérgyilkos alakulat után. Az információik szerint ismeretlen elemek ghánai és nigériai exkatonákat béreltek fel a merénylet végrehajtására és a 2015 februárjában kiírt választások megzavarására. Szemtanúk az ország délkeleti hegyvidékes területén megerősítették, hogy egy kisebb fegyveres csoport hatolt be az országba, de részleteket nem közöltek.

Egyes feltételezések szerint Tlali Kamoli vezérezredes állhat a merénylet kitervelésének hátterében, aki az augusztusi puccs egyik főszereplője volt. Kamolit azóta leváltották posztjáról, de a vezérezredest nem sikerült elfogni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez