Egyiptomban éleslőszerrel készülnek az iszlamisták tüntetéseire

Egyiptom mecseteiben központilag megfogalmazott hitszónoklatokkal óva intik a pénteki imára özönlő hívőket attól, hogy részt vegyenek A muzulmán ifjúság felkelése címszó alatt tervezett november 28-i tüntetéseken – jelentette az egyiptomi sajtó csütörtökön.

 A belügyminisztérium több magas rangú illetékese arra figyelmeztette a tüntetni készülőket, hogy zavargások esetén a biztonsági erők akár éleslőszert is használnak az állami intézmények védelmében. A demonstrációkra a Szalafista Front befolyásos iszlamista szervezet szólította fel a népet, amelyekkel a “világi erőknek” az “Egyiptom iszlám identitásának gyengítését” és “a saria (iszlám vallásjog) hatáskörének csorbítását” célzó erőfeszítéseivel szállnak szembe. A Szalafista Front a Mohamed Murszi elnök tavaly nyári elmozdítását ellenző, mintegy negyven iszlamista pártot és csoportot összefogó szövetség tagja, a jövő pénteki “felkelést” azonban állítólag függetlenül szervezi.

A vallásügyi minisztérium által ellenőrzött pénteki és november 28-i hitszónoklatok szövegváltozatában a tüntetésen való részvételt az iszlám által tiltottnak és bűnnek minősítik. A prédikációkban ezenfelül a korrupcióról, valamint a hadsereg és az állam elpusztítására törekvő erők különféle formáiról is szó lesz.

A biztonsági előkészületek részeként csütörtökön otthonában őrizetbe vették a Murszit pártfogoló Muzulmán Testvériség egyik vezető tagját, a mérsékeltként nyilvántartott Mohamed Ali Bisrt. Az iszlamisták uralta kormányban annak idején miniszteri pozíciót is betöltő politikus tavaly tagja volt annak a csoportnak, amely tárgyalásokat folytatott a Muzulmán Testvériség és a hatalomra került átmeneti kormány között közvetítő európai uniós küldöttséggel.

Bisrt az Ahram Online hírportál értesülései szerint az állam elleni erőszak szításával vádolják. Őrizetbe vételét az iszlamista szövetség egy közleményben jelentős veszteségnek minősítette, ami azonban nem fogja megakadályozni abban, hogy “visszafordítsa a tavalyi államcsínyt”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez