Rengeteg halottja van a legutóbbi összecsapásoknak Szudánban

A harcok két arab milícia között robbantak ki egy területi vita miatt.

Az AFP hírügynökség információi szerint az Awlad Omran és az al-Ziyoud klán között robbantak ki a harcok Dél-Kordofánban. Mindkét klán nomád életmódot folytat és a Messiriya törzshöz tartozik, amely a legnagyobb arab népcsoport a térségben. A messiriyai arabok egyik vezetője a francia hírügynökségnek elmondta, hogy a két klán már régóta rivalizált egymással, és a mostani fegyveres konfrontációjukat egy régóta húzódó területi vita robbantotta ki Kwak körzetben. A Reuters információi szerint legalább 133-an haltak meg az öldöklésben.

Szemtanúk és helyiek azt mondták, hogy mindkét fél nehézfegyvereket is bevetett, és a végsőkig küzdöttek egymás ellen. A térségben nem állomásoztak katonák és békefenntartók, akik véget vethettek volna a fegyveres összecsapásnak.

A messiriyai arabokról tudni kell, hogy a kartúmi vezetés támogatását élvezik, és az övék az egyik legharcosabb törzs az országban. A szudáni kormány fegyverekkel és pénzzel támogatja őket. A messeiriyai arabok cserében Darfurban, Dél-Kordofánban és Kék-Nílius tartományban harcolnak a nem arab törzsek kiűzésért, amit a kartúmi vezetés már több mint 20 éve próbál elérni. A messeiriyai arab klánok jelentős szerepet játszottak a 2002-es darfuri népirtásban is, amit a szudáni hadsereggel közösen hajtottak végre a helyi őslakosok ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez