Sterilizált nők perlik a kenyai kormányt

Öt HIV-pozitív nő fordult a kenyai bírósághoz, hogy kárpótlást követeljen a kormánytól, amiért szándékosan sterilizáltatta őket.

A nők azt állítják, a belegyezésük, illetve tudtuk nélkül sterilizálták őket azért, hogy a fertőzöttségük miatt ne lehessen gyermekük. Az érintett nők a kormányt és a hatalomhoz közelálló civil szervezeteket vádolják a beavatkozás végrehajtásával, amivel szerintük súlyosan megsértették a jogaikat. Emberjogi aktivisták tüntetést is szervezetek az ügyben és elmondták, hogy az ehhez hasonló beavatkozások sajnos rendkívüli gyakoriak az országban. A kormány azonban soha sem ismerte el, hogy titokban sterilizációs programot indított volna, hogy visszaszorítsa a HIV-vírus járványszerű terjedését Kenyában.

Teresia Otieno, aki szintén beperelte a kormányt, a BBC-nek elmondta, hogy őt a tudta nélkül sterilizálták a kórházban, amikor elment szülni. „Miután császármetszéssel megszületett a gyermekem a kórházban, a műtét után az orvos közölte, hogy sterilizációs beavatkozást is végrehajtottak rajtam” – mondta Otieno, aki a Legfelsőbb Bírósághoz fordult az ügy kivizsgálása érdekében.

Allan Machele ügyvéd elmondta, hogy az érintett nők okkal fordultak a bírósághoz, a szüléshez való joguk mellett az emberi méltóságukat is súlyosan megsértették. Az ügyvéd szerint attól, hogy valaki HIV-pozitív, még nem jelenti azt, hogy engedélyük és tudtuk nélkül sterilizálni lehet őket. A HIV-pozitív nőket  ugyanolyan jogok illetik meg, mint egészséges társaikat.

Kenyában a 2013-as adatok szerint 1,6 millió ember HIV fertőzött.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez