A malájok még mindig hisznek az eltűnt gép megtalálásában

Májusban újratervezik a Malaysia Airlines légitársaság egy évvel ezelőtt eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó műveletet, ha addig nem sikerül a gép nyomára bukkanni – jelentette be Liow Tiong Lai malajziai közlekedési miniszter szombaton, leszögezve azt is, hogy a hatóságok a tragédia tanulságait levonva szigorították a légtérben tartózkodó repülőgépek figyelését.

A Boeing 777-es típusú utasszállítónak pontosan egy éve, tavaly március 8-án veszett nyoma útban Kuala Lumpurból Pekingbe, 239 emberrel a fedélzeten. A gép egy órával a felszállás után tűnt el a radarokról. Roncsait azóta sem találják, de az Indiai-óceán egy 60 ezer négyzetkilométeres részére összpontosított keresési művelet folytatódik. A malajziai hatóságok januárban hivatalosan balesetnek minősítették az MH370 járat eltűnését, és bejelentették, hogy a fedélzeten tartózkodók feltehetően kivétel nélkül mind életüket vesztették.
A miniszter most azt mondta, mérsékelten derűlátó abban a tekintetben, hogy a repülőt megtalálják az óceánnak abban a részében, ahol jelenleg zajlik a víz alatti kutatás.
Hozzáfűzte, hogy amennyiben viszont május végéig nem bukkannak meggyőző nyomra, újra át kell gondolni a keresési műveletet, vagyis újra át kell nézni a rendelkezésre álló összes adatot, és új terveket kell készíteni. (Május végétől rendszerint rossz időjárási viszonyok uralkodnak a térségben.)
Az eltűnt gép utasainak többsége kínai és maláj volt, és a jövő hónapban Kína, Malajzia és Ausztrália hatóságai összegző tanácskozást tartanak, hogy a további lépésekről döntsenek.
A maláj illetékesek szombaton azt is hangoztatták, hogy a tragédiával kapcsolatban több tanulságot levontak. Mindenekelőtt fokozták a levegőben lévő járatok figyelését, így a Malaysia Airlines repülőgépeinek jelentős része már tízpercenként automatikusan ad helyzetjelentést, ezenkívül tökéletesítik a polgári radarokat is.
Ezen a hétvégén kellene nyilvánosságra hozni a maláj polgári légi közlekedési hivatal felügyeletével, nemzetközi szakértőcsoport által készített időközi jelentést a gép eltűnéséről, de a maláj hatóságok ezt szombaton egyelőre nem ígérték biztosra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez