Majmok bolygója: Lázadás – az indiai verzió

Új-Delhi déli részén élő majmok komoly kihívást jelentenek a helyi hatóságoknak, ugyanis nemcsak a lakosok életét nehezítik meg. Az állatok gyakran nem várt “vendégek” az indiai védelmi minisztérium, a külügyminisztérium, sőt ráadásul a miniszterelnök irodáiban is.

Manohar Parrikar, az indiai védelmi miniszter vasárnap azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy a Védelmi Minisztérium állandó támadás alatt áll. Ez nem metaforikusan, hanem szó szerint értendő, ami miatt megnövelték az őrző-védő feladatokat ellátó katonák létszámát az intézményben. Csakhogy nem a helyi lakosok, terroristák, vagy más országok hadseregei miatt van veszélyben az Új-Delhiben lévő indiai Védelmi Minisztérium: majmok ostromolják az épületet.

Parrikar egy könyvbemutató során mesélt arról, hogy amikor tavaly védelmi miniszter lett és először ment az irodájába, akkor folyamatosan két katona járőrözött az irodája előtt. Először azt hitte, hogy a védelmét hivatottak biztosítani, de később megtudta, hogy más jellegű feladatot szabott ki rájuk a hadvezetés. A céljuk az volt, hogy elüldözzék vagy elfogják azokat a majmokat, amelyek be akartak “szivárogni” a védelmi miniszter irodájába. Az elmúlt időszakban pedig megnövelték a “majomkergető” őrök számát, mivel egyre többször próbáltak meg az épületbe bejutni az állatok.

A majmokat hinduban barátságos állatoknak tartják és a vallás szerint tilos kárt tenni bennük, ugyanakkor az indiai hatóságoknak egyre nagyobb fejfájást okoznak az állatok, mivel Új-Delhi déli részén rendkívül elszaporodtak. Általában csúzlikkal szokták őket elkergetni. Amikor Barack Obama ez év elején Indiába látogatott és találkozott Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, a rendőrség “csúzlizó embereket” fogadott fel, akiknek az volt a feladata, hogy elkergessék a majmokat az utcákról és ne zavarják meg az amerikai elnök látogatását.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez