A férfiak vége – Amerikában már nyernek a nők

Legalábbis az Egyesült Államokban már ez a helyzet. Az OECD 65 országban végzett felmérést, melyből kiderül: a lányoké a jövő, mert ők többet tanulnak és jobban tudnak alkalmazkodni a globalizáció kihívásaihoz mint az erősebbik nem tagjai.

The End of Men – a férfiak vége. Ezt a kihívó címet adta esszéjének az amerikai Hanna Rosin. A számok mintha őt igazolnák – állapítja meg a Madame Figaro. A lányok már 15 éves koruktól kezdve komolyabban veszik a tanulmányaikat mint a fiúk. A házi feladatra plusz egy órát szánnak. Többet is olvasnak míg a fiúk inkább videó játékokkal múlatják az időt. Az eredmény: a 17 éves lányok 55%-a középiskolás míg a fiúk között ez az arány csak 42%. Az egyetemen tovább nő a női fölény: az USA-ban 2,6 millióval több nő tanul ott mint férfi. Így nem csoda, ha többen szereznek diplomát is, és többen érik el a mesteri fokozatot is. Ami viszont régebben még csodának számított volna, de ma már szinte természetes: a 30 év alatti diplomás lányok keresete átlagosan 8%-al magasabb mint a fiúké. 16 nő volt top menedzser nagy cégeknél, és az ő keresetük 43%-al meghaladta a férfiakét.
Nemcsak Amerikára korlátozódik a nők áttörése: Franciaországban az orvosok többsége ma már a szebbik nemhez tartozik. Kínában az egyetemeken elsöprő a női fölény. Ha minden így megy tovább, akkor 2050-ben 100 diplomás fiúra 140 nő jut majd a Mennyei Birodalomban. Ruandában a nők korábban semmilyen szerepet sem játszottak a közéletben. Amerikai biztatásra női kvótát vezettek be, és ma már a ruandai parlament tartja a világrekordot. A képviselők 63%-a a szebbik nemhez tartozik.
De vissza Amerikához. A CIA is rájött arra, hogy a nőké a jövő: a munkatársak 43%-a már közülük kerül ki. Oszama bin Laden elfogását és likvidálását is egy női csapat tervezte és szervezte meg. Erről szól a Zero Dark Thirty című film, melyet természetesen szintén egy nő, Kathryn Bigelow rendezett.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez