Mexikóban véget kell vetni a kínzásoknak

Mexikónak fel kell vennie a harcot a kínzás elterjedt jelensége ellen, és vizsgálatot kell indítania a húsba vágó ENSZ-jelentés nyomán. A friss jelentés kifejti, mennyire elterjedt módszer a kínzás a mexikói rendőrök és fegyveres egységek körében. A beszámolónak ösztönöznie kell a hatóságokat, hogy végérvényesen véget vessenek ennek a tarthatatlan gyakorlatnak – jelentette ki az Amnesty International.

A jelentést – melyet Juan E. Méndez, az ENSZ különmegbízottja készített, akinek a kínzás és más kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés a szakterülete – most terjesztették be az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elé. A dokumentum részletesen beszámol arról, hogy Mexikóban a rendőrök gyakran nem folytatnak nyomozást a megkínzott áldozatok vallomásai alapján, és az államnak dolgozó igazságügyi orvosszakértők általában nem vesznek tudomást a kínzások nyomairól.
“Ez a brutális és húsba vágó jelentés, amelyet az ENSZ egyik legelismertebb szakértője készített a kínzásról, rávilágít arra a tétlenségre és brutalitásra, amely ellen már évek óta kampányolunk. Enrique Peña Nieto elnök nem támogathatja az ügy szőnyeg alá söprését, ehelyett el kell hogy fogadja az ENSZ különmegbízottjának jelentésébe foglalt javaslatokat, és azok alapján kell cselekednie” – hangsúlyozta Erika Guevara-Rosas, az Amnesty International amerikai kontinenssel foglalkozó programjának igazgatója. “A rendőrség és a katonaság rendszeresen alkalmazza a kínzás eszközét, hogy büntessen, vagy hamis vallomásokat kényszerítsen ki a letartóztatottakból az úgynevezett “drogháború” ürügyén. Gyakran az áldozatokat kínzással arra kényszerítik, hogy vallomásokat írjanak alá, és sokszor csak és kizárólag ezen vallomások alapján vádolják meg őket. Általában az igazságügyi orvosszakértők munkájuk során messze nem a nemzetközi szabályoknak megfelelően járnak el.“
Az Amnesty International felszólítja a mexikói kormányt, biztosítsa annak hátterét, hogy az igazságügyi orvosszakértők precíz, pártatlan és átfogó vizsgálatokat végezhessenek azokon, akik azt állítják, megkínozták őket. Továbbá az Amnesty International arra is felszólítja a hatóságokat, hogy a bírósági perekben fogadják el bizonyítékként a független szakértők által készített igazságügyi orvosszakértői jelentéseket.
“Mexikóban a vizsgálatok során eljárási hibák tömkelegét követik el azokban az ügyekben, amelyekben azt állítja valaki, hogy megkínozták. Rendszeresen figyelmen kívül hagyják az olyan nemzetközileg elfogadott iránymutatásokat, mint az Isztambul Protokoll vagy a kínzással kapcsolatos ügyek kivizsgálására vonatkozó alapelvek, és az áldozatoknak gyakran hónapokat vagy éveket kell várniuk a vizsgálatokra. Pedig a kínzás nyomainak rögzítése az első lépés lenne, hogy ezek a tettek ne maradjanak büntetlenül – jelentette ki Erika Guevara-Rosas.
Az utóbbi hónapokban az Amnesty International Ángel Colón és Claudia Medina ügyében kampányolt az igazság kiderítése érdekében. Mindkettőjüket megkínozták és hamis vallomás tételére kényszerítették, két teljesen különálló ügyben.
Ángelt katonák fojtogatták, megalázták és megverték, mialatt egy katonai bázison tartották őrizetben. Öt évbe telt, hogy megfelelő igazságügyi orvosszakértői vizsgálat alá vessék, miután azt állította, hogy megkínozták. A vizsgálatot egy független szakértő végezte, mivel a hatóságok nem tettek egy lépést sem az ügy kivizsgálása érdekében.
Claudia Medinát tengerészek bántalmazták szexuálisan, mialatt őrizetben volt. A hatóságok nem voltak hajlandóak arra, hogy kivizsgálják állítását, mely szerint bántalmazták, és a kormány gyakorlatilag teljesen lehetetlenné tette, hogy valamilyen úton kapcsolatba kerülhessen a hivatalos igazságügyi orvosszakértőkkel. Mindössze két független szakértői vélemény a bizonyítéka annak, hogy megkínozták.
“A viszontagságos eljárás hatására, amelyen át kellett mennem, úgy éreztem, emberi jogi aktivistává kell válnom, hogy megmutathassam: a hatóságok állításaival ellentétben nem vagyok bűnöző. Nem fogom engedni, hogy akár egy nőt is megkínozzanak Mexikóban” – mondta Claudia Medina az Amnesty Internationalnek.
Március 3-án kinevezték Mexikóban az új állami főügyészt, Arely Gómez Gonzálezt.
Arely Gómez Gonzáleznek lehetősége van rá, hogy keményen fellépjen a kínzások ellen. Biztosítania kell például, hogy az áldozatok hozzáférjenek megfelelő igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokhoz, amelyeket olyan szakértők végeznek, akik az állami főügyészség által küldött autonóm személyek, ahogyan arra az ENSZ is rámutatott– összegezte Erika Guevara-Rosas.
Rónai Judit
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez