Mit vár az IMF Ukrajnától a segélycsomagjáért cserébe?

“Ukrajna a nehéz körülmények ellenére is kitart a reformok mellett” – hangsúlyozta Christine Lagarde. Az IMF vezérigazgatója azt a négy évre szóló segélycsomagot méltatta, mely lehetővé teszi, hogy a csőd szélén táncoló Ukrajna elkerülje a fizetésképtelenséget.

A 16 és fél milliárd eurós segélycsomag azért különösen fontos, mert ehhez azután csatlakozhat az Európai Unió, az USA és a Világbank is. Christine Lagarde szerint összesen 20 milliárd euró érkezhet Ukrajnába, ahol a gazdasági helyzet katasztrofális. Két éve recesszió van. A hrivnya egyetlen év alatt elveszítette az értéke 65 százalékát. Március elején a háromszorosára emelkedett a földgáz fogyasztói ára, a távfűtés 70 százalékkal lett drágább. Nyugdíjreform készül, mely előirányozza a nyugdíjak értékének a csökkenését.

“Szembe kell néznünk az igazsággal!” – hangsúlyozta Petro Porosenko elnök. Natalie Jaresko asszony, Ukrajna amerikai pénzügyminisztere a hitelek átütemezéséről kezd tárgyalásokat Oroszországgal, mely Kijev egyik legnagyobb hitelezője. Különben Ukrajna államadóssága nem lenne vészes: a GDP 72 százaléka. Ez kisebb, mint Magyarországon. Csakhogy Magyarország devizatartalékai jóval magasabbak. Ukrajnában ez mindössze 6 milliárd euró. Az IMF segélycsomagja nélkül előbb-utóbb beköszöntött volna a fizetésképtelenség.

Az IMF-segélycsomag most megvan, idén ennek alapján 9 milliárd euró érkezik Ukrajnába. Az ország pénzügyi egyensúlya biztosítottnak látszik. De mi lesz az egyszerű ukrán háztartásokkal, ahol brutális mértékben csökkent az életszínvonal? Kitart-e Ukrajna a reformok útján, hogyha azok újabb életszínvonal-csökkenést jelentenek? Egy magasrangú ukrán titkosszolgálati tiszt nemrég jelezte: szociális robbanástól tart. Ez szerinte jobban fenyegeti Ukrajna biztonságát, mint a háborús helyzet a keleti határvidéken. Saját helyzetét hozta fel példaként: egy éve még 2000 dollár volt a bruttó bére, az idén márciusban pedig már mindössze 250 dollár.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez