A Dél-afrikai Köztársaság elnöke Robben-szigetre küldené a tinédzser szülőket

Jacob Zuma ismét felborzolta a kedélyeket az országban a tinédzserkorú terhességgel kapcsolatos nézeteivel és megoldási javaslataival.

“El kell venni őket és kötelezni kell, hogy iskolába menjenek, messze a lakhelyüktől” – jelentette ki ezen a héten Jacob Zuma elnök a dél-afrikai Köztársaság parlamentjében. A mondatai ismét nagy vitát idéztek elő az országban, ugyanis ez nem az első eset volt, hogy ilyenfajta dolgot javasolt a törvényhozók előtt: a 2009-es választási kampánya során már egyszer felvetette azt, hogy a tinédzserkorú édesanyáknak el kell hagyniuk az iskolát és az államnak kell gondozásba venni őt is, meg a gyereket is, de kijelentéseit miatt nagyon sokan támadták őt.

Zuma szájából most ismét hasonló mondatok hangzottak el. „El kell szakítani őket a gyerektől. Az édesanyát Robben vagy bármelyik másik szigetre kell vinni, hogy ott tanuljon és szerezzen képzést. Csak így tudjuk az ő és a gyerek megélhetését biztosítani, mivel annyi idősen semmit nem tudnak a gyereknevelésről.” Az elnök szerint addig a gyerekre a lányanya szülei és rokonai vigyáznának, jelentős szociális támogatásban részesülnének, valamint kedvezményeket is kapnának, miközben a tinédzserkorú édesanya folytatná tanulmányait és szerezne képzést. Szerinte a tinédzserkori terhesség egy „modern probléma”,mivel ez korábban nem volt jellemző a Dél-afrikai Köztársaságban.

Sokan tüntettek Zuma „nemzetépítő terve” ellen. Szerintük ezzel az állam teljesen kivenné az irányítás a társadalom kezéből a gyereknevelés területén. Sőt a tüntetőknek az sem tettszett, hogy Zuba “utalványrendszert” akar bevezetni, vagyis a támogatás nem pénzben, hanem utalványokban történne, amelyeket élelmiszerekre, iskolai eszközökre és egyenruhára, valamint gyógyszerekre lehetne elkölteni.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez