Egész Indiát megrázta az öreg apáca megerőszakolása

Pár nappal azután, hogy Új-Delhi megtiltotta egy diáklány elleni (2012-ben történt) szexuális támadásról szóló dokumentumfilm vetítését, ismét egy nemi erőszakkal kapcsolatos bűnténytől hangos egész India: egy öreg apácanőt erőszakoltak meg, amikor egy rablóbanda kifosztott egy kolostort.

Március 13-án egy 71 éves apácát erőszakoltak meg a Nyugat-Bengál tartományának Ranagat városa mellett lévő kolostorban. Tucatnyi fosztogató tört be egy apácazárdába, hogy kirabolják. Leütötték az őröket, az öreg apáca egyedül igyekezett megállítani a támadókat, de leteperték és megerőszakolták. Az épületből pénzt, laptopokat, mobiltelefonokat és aranytárgyakat loptak el, valamint törtek-zúztak, több keresztet és szentképet is tönkretettek.

A hatóságok a hat támadó közül négyet azonosítottak a kolostor biztonsági felvételei alapján és jelenleg is zajlik a hajtóvadászat. „A támadást alaposan megtervezték, tudták, hogy merre vannak az őrök és azt is, hogy mit kell elvinniük a kolostorból, sőt elvágták a telefonkábeleket, valamint blokkolták a mobilszolgáltatásokat is. Mindannyian 20 és 30 év között fiatalok voltak, felfegyverezve” – nyilatkozta Arnab Ghosh, aki a nyomozást vezeti.

Az eset miatt szinte India összes keresztény templomában az apáca gyógyulásáért imádkoztak. A keresztény mozgalmak elítélték a támadást és felszólították Narendra Modi indiai miniszterelnököt, hogy tegyen meg mindent a bűnözők kézre kerítése érdekében és biztosítsa a szabad és biztonságos vallásgyakorlást. Ráadásul az egyik emberjogi szervezet szerint a kolostor több fenyegetést kapott a múltban, de a rendőrség nem tett semmit, ezért a belügyminiszter a felelős, tehát le kellene mondania.

Indiában egy bíróság megtiltotta, hogy a televíziók sugározzák az India lánya című dokumentumfilmet, mely a 2012-es tragédiáról szól. 2012 decemberében Új-Delhiben hat férfi megerőszakolt egy 23 éves diáklányt, akit aztán kidobtak az autóbuszból, a lány életét vesztette a támadásban. A hat férfi közül négyet halálra ítéltek, egy öngyilkos lett, egy pedig, mivel fiatalkorúnak számított, börtönbüntetés kapott. A kormány kérésére hozott döntés komoly vitát váltott ki a dél-ázsiai országban, számos közéleti személyiség, emberjogi szervezet és politikus követelte a tiltás feloldását és azzal vádolta a kormányt, hogy “a nemi erőszakot elkövetők” pártjára állt. A mostani eset csak olaj a tűzre.

Vasárnapi tüntetés. A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez