Kasztrációt hirdetett, erőszakkal vádolják az indiai csodagurut

50 millió követője van – saját állítása szerint – a Dera szektának Indiában. A 47 éves vezér guru szerényen az Úr küldöttének nevezi magát. A rendőrség szerint két nőt megerőszakolt és több gyilkosságban a felbujtó szerepét játszotta.

Gurmeet Ram Rahim Singh guru, popsztár, filmcsillag és egyáltalán nem mellesleg a miniszterelnök kedvence. Minden ember egyenlő: a szegény és a gazdag között nincs különbség hirdeti a szekta, amely rengeteg kormányzati pénzt oszt szét a hívei között. Minden bizonnyal ez is magyarázza az Úr küldöttének népszerűségét.
Ám a rendőrséget mindez nem hatja meg: két pert is kezdeményeztek a népszerű guru ellen. Az egyik arról szól, hogy a guru két női hívét megerőszakolta. Állítólag több ilyen eset is volt, de a többi nő szégyellte magát és nem mert bejelentést tenni. A guru viszont nem volt rest, és a kapcsolatait latba vetve leállította a vizsgálatot. A helyi rendőrség meghátrált, de nem így a CBI, az indiai FBI. Ők az ügyészségnek továbbították a két nő dossziéját, benne a nemi erőszakkal, amely Haryana államban történt.
A szekta gyanús pénzügyeire többen fel kívánták hívni a figyelmet. A bírálat után meglepő gyorsasággal tűntek el az élők sorából. A rendőrség szerint a guru volt a felbujtó a legtöbb esetben. Az Úr küldötte ezt a pert is megpróbálta halogatni, de a központi nyomozó szervezet nem lankad: előszedték a régi gyanús ügyeket is. A 47 éves guru nem fél: szerinte csak rossz emberek rágalmazzák őt. A Bloomberg hírügynökség megpróbálta megkérdezni a miniszterelnöki hivatalt is Indiában: vajon csakugyan oly jó barátja-e az Úr küldötte Narendra Modi kormányfőnek, de válasz nem érkezett.
A megerőszakolás ma már nem számít bocsánatos bűnténynek Indiában. Az pedig különösen visszatetsző a közvélemény számára, hogy az Úr küldötte a kasztráció áldásait prédikálja miközben őt magát nemi erőszakkal gyanúsítják. 400 híve kasztráltatta magát, mert annyira megittasult a guru szavaitól. Talán a per hatására rádöbbennek: kissé túlzásba vitték az Úr küldöttének követését amikor kasztráltatták magukat Indiában.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez