Talpraesett tádzsik prostik talpig kendőben

Zavarba jöhet a kuncsaft, ha Tádzsikisztánban szeretne szexszolgáltatást igénybe venni. A szokásos ledér öltözék helyett ugyanis hidzsábot, azaz a hajat eltakaró kendőt viselnek a tádzsik prostituáltak. A magyarázat összetett.

A Szabad Európának nyilatkozó Rafoat már öt éve él prostitúcióból. Tapasztalatai ellenére újabban túlzásnak érzi a dusanbei férfiak viselkedését, egyre többször inzultálják durván az utcalányokat. Védekezésül, többekhez hasonlóan, most már ő is hidzsábban várja a kuncsaftokat.

A közép-ázsiai állam  rendkívül szegény. A körülbelül nyolcmilliós államból egy millió vendégmunkás dolgozik Oroszországban. A Világbank adatai szerint az ő utalásaikból származik az ország GDP-jének 60 százaléka. Ilyen körülmények között sok nő kénytelen prostitúcióból fenntartani magát és családját. Ráadásul a prostitúció egyre nagyobb mértéket ölt, derül ki a belügyminisztérium statisztikáiból. Míg korábban például 189 illegális bordélyházat regisztráltak, tavaly már 275-öt.

Az átfogó gazdasági és szociális reformok helyett, az állam tulajdonképpen semmit nem tesz a probléma felszámolására. Bár a szexipar visszaélései miatt a rendőrség mostanában növelte a razziák számát, a prostitúció miatt kivethető büntetés igen alacsony, 40.000 forint körül mozog. Ezenkívül a hatóságok is részei a rendszernek, némi kenőpénz fejében bárkit futni (futtatni) hagynak – meséli Rafoat, akit már többször is rendőr ismerősei mentettek meg a büntetéstől.

Ilyen körülmények között egyre nyíltabban és durvábban viszonyulnak a prostituáltakhoz. Rafoat szerint elég csak egy kicsit sötétebb dusanbei utcában várni a kuncsaftokat és azonnal kőkemény inzultusoknak teszik ki magukat. Ezt elkerülendő, újabban miniszoknya helyett hidzsábot öltenek a prostituáltak.

A tiszteletet parancsoló ruhadarabbal azonban épp az ellenkezőjét érik el, mint amit szeretnének. A rendőrség szerint ugyanis megtévesztő álcának gondolja a viseletet. Március 10-én speciális programot hirdettek, amely során már több mint 10 hidzsábos utcalányt tartóztattak le. Ráadásul Tádzsikisztánban a hidzsáb negatív megítélés alá esik, tilos hordani az iskolákban és az állami intézményekben. Az államfő, Emomali Rahmon pedig korábban kijelentette, hogy a hidzsábot külföldi befolyásra viselik a nem éppen erkölcsös nők.

Kép: Europress/AFP

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez