A Tábla-hegyen ünnepelte 100. születésnapját a szupernagyi

Georgina Harwoodnak minden álma az volt, hogy a Tábla-hegyen ünnepelhesse meg 100. születésnapját a családjával.

A fokvárosi idegenforgalmi hivatal is beszállt a nem mindennapi születésnapi buli megszervezésébe. A 100. születésnapját ünneplő dél-afrikai nagymama kedvéért megnyitották a Tábla-hegyen lévő kilátót, hogy az egész család ott ünnepelhessen. Aztán városnéző túrára vitték el a nagyit, aminek a költségeit a városi vezetés állta, majd ejtőernyőzés jött. Állítólag a hölgy már régóta ki akarta próbálni, milyen érzés kiugrani egy repülőgépből, és ejtőernyővel földet érni. Végezetül pedig pingvin- és bálnalessel ért véget a születésnapi buli, aminek híre bejárta az egész várost.

A 100 éves nagymama a Traveller 24-en elmondta, hogy nagyon boldog volt, és örült annak, hogy az egész családja együtt ünnepelt vele. Az embereknek pedig azt üzente, hogy „az álmaikat ne halogassák, hanem valósítsák meg. Jobb később, mint soha. Tégy valamit érte”.

A fokvárosi idegenforgalmi hivatal vezetője, Enver Duminy azt mondta, hogy a 100 éves Gerogina Harwood tökéletes „nagykövete” Fokvárosnak, születésétől fogva itt él a városban. A születésnapi ünnepsége pedig szerinte turisztika szempontból az egyik legjobb marketing a városnak, mivel mindenki láthatja, hogy mennyi érdekes dolgot lehet csinálni Fokvárosban.

Georgina Harwood (1)9ad16b5d811d4ac0b54618366a8c39a7 Georgina Harwood (3) Georgina Harwood (4)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez