Víz nincs, tűz –tűzoltósztrájkkal – van!

A tűzoltók egy része pontosan tudja, mikor kell sztrájkolni: amikor ég az erdő. Chilében most ezzel kell számolni, illetve több országrészben azzal, hogy a tartós csapadékhiány miatt felgyorsul a sivatagosodás is.

A baj nem jár egyedül: néhány óra különbséggel előbb a szárazság okozta károkat összefoglaló hírügynökségi jelentés, majd ugyanabból az országból, Chiléből nemzeti parkokat is elpusztító tűzvész beszámolója járta be a világot. Az előbbi természeti kárra – mely évről-évre megnehezíti a lakosság életét – Michelle Bachelet államelnök reagált, nyilvánosságra hozva: a kormányzat be fog fektetni tengeri sótalanításba, víztározók, mezőgazdasági öntözőrendszerek építésébe, egyáltalán az ivóvízellátás javításába. A szárazság első éve Chilében 2007 volt, a kialakult vízhiány akadályozza a létfontosságú réztermelést is. Az idei januári szárazság – egyetlen cseppnyi eső sem esett az ország igen nagy térségeiben – arra a veszélyre is ráirányította a figyelmet, hogy terjed a sivatagosodás. Michelle Bachelet televíziós beszédben foglalkozott az éghajlatváltozással. Ismertetett egy 170 millió dolláros, idén elkezdődő programot, mellyel földalatti vízforrásokat akarnak hasznosítani, továbbá csatornák építésébe, javításába, öntözési rendszerek kialakításába is belekezdenek. Közben erdőtüzek pusztítanak. Az elmúlt napokban már mintegy 6 ezer hektár égett, az ősi erdők és több nemzeti park került veszélybe. A lángok terjedését a szokatlanul erős szél is segíti. A tűzoltók egy része ezt az alkalmat találta a legjobbnak a sztrájkhoz. Szakértők szerint félő, hogy visszafordíthatatlan ökológiai károkkal kell számolni. (fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez