Megnyílt az olimpiai jegypénztár Rióban

A londoninál nem drágábban, de rosszabb gazdasági környezetben élvezheti a látogató az olimpiát 2016-ban Rióban, ha jegyet vesz, amit mától már meg is tehet. Egyik-másik labdajáték döntőjére jókora összeg fejében bocsátják be a drukkereket.

A startpisztoly Rióban eldördült: lehet a kasszához fáradni, megkezdődött az olimpiai jegyek árusítása. A Reuters azt közölte, hogy a legkedvezőbb árú belépők – legalább 7,5 millió darab – mintegy 12,5 dollárba (40 reálba) kerülnek, a vevőknek pedig adnak lehetőséget arra, hogy részletekben róják le az ellenértéket. Már tudható, hogy a legdrágább jegyeket a kosárlabda, a röplabda, a strandröplabda döntőkre árusítják, ezek akár 1200 reálba is kerülhetnek. A hírügynökség megjegyzi, hogy a brazil havi minimálbér 788 reál. A riói olimpia ezzel együtt sem lesz nagyobb megterhelés a jegyvásárlóknak, mint a londoni ötkarikás játékokra való bejutás jelentett: a top árak többé-kevésbé azonosnak ígérkeznek. A brazilokat most azonban – az olimpiával összefüggésben is – az ország gazdasági helyzete is izgatja, a tavalyi 0,1 százalékos gazdasági növekedés, a korrupciós botrány nem tűnik jó előjelnek. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez