Szuperhosszú aktussal hódította meg a nézőket a macipornó

18 perc a rekord. A pandáknál. A kínai pandapornó sztárja Lu Lu az igazi macsó maci.

A panda Kína jelképe, így igazán kínos lenne, ha kipusztulna. Márpedig jó úton haladunk efelé. Már alig 1840 példány él a világ legcukibb állatából (na jó a koalával holtversenyben) Szecsuán erdőségeiben. Ez persze annak is köszönhető, hogy ezek az erdőségek is jóval kisebbek, mint korábban. De nem csak ennek. hanem a pandáknak is.  Mert a pandák nem igazán lelkesednek a szaporodásért. Általában játékos, de nem különösebben aktív állatok. Életük nagy részében egyáltalán nem érdekli őket a szex – tudományosan úgy mondjuk, párzási időszakuk (ellentétben az emberrel, akinek ugye folyamatos) igen rövid, az év néhány hetére terjed csak ki.  Fogságban pedig egyszerűen elmegy a kedvük a szextől. Így mindig csodájára járnak a fogságban született kispandáknak, pátyolgatják őket. A nagyobbakat meg mindenféle trükkel próbálják rávenni arra, hogy legyenek már egymáséi. Játszótértől, ahol futkározás és csúszdázás után találhattak egymásra fiúk és lányok, a meglehetősen nyers panda-pornóig mindennel próbálkoztak már. De ami nagyon kellett már, az egy igazi macsó. Most úgy látszik megvan. neve ugyan nem túl férfias – Lu Lunak hívják. De őt nem zavarja az állatkerti környezet. Amikor rajta van az a bizonyos kanos időszak, bármikor meglehetős lelkesedéssel, és igen hosszan teszi magáévá választottját Xi Meit.  Az pedig – mint egy rendes pandalányhoz illik – búgó hanggal válaszol. Az ország pedig hatalmas érdeklődéssel követi a szexjeleneteket a pandakamerán. (Legalább ennyi marad nekik, ha már a cenzorok a humán szexuális tevékenységből még a komolyabb csókokat is kicenzúrázzák a kínai tévéből.) A tizennyolc perces rekord aktusért egy emberként lelkesedett Kína.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez