Vádat emeltek Caracas polgármestere ellen

A venezuelai ügyészség hivatalosan is vádat emelt Nagy-Caracas polgármestere, Antonio Ledezma (képünkön) ellen. Az országot “destabilizáló csoportok” támogatásával és összeesküvéssel vádolják..

Ledezma több mint egyhónapos letartóztatását José Luis Orta bíró a szervezett bűnözésről és terrorizmusról rendelkező törvények alapján összeesküvés vádjával hosszabbította meg. A polgármestert még február 19-én hivatalában tartóztatták le a hatóságok, azóta pedig Leopoldo López ellenzéki vezetőhöz hasonlóan a Ramo Verde börtönben tartották fogva. Nicolás Maduro venezuelai államfő szerint Ledezma a bolivári kormány hatalmának megdöntését tervező puccsista csoportokat támogatott.

A nemzetközi közvélemény, köztük az Európai Parlament korábban mély aggodalmát fejezte ki Ledezma letartóztatásával kapcsolatban és a polgármester azonnali szabadon bocsájtására szólította fel a venezuelai kormányt.Eközben Ledezma védője a vád bizonyítékainak megkérdőjelezhetőségére és a polgármester letartóztatásának jogtalanságára hívja fel a figyelmet, ugyanis az ügyben eljáró hírszerzők, a Sebin tisztjei nem ismertették a polgármesterrel az ellene felhozott vádakat.

Másfelől, kormánypárti források szerint Ledezma letartóztatása az ilyenkor előírt jogi és alkotmányos keretekkel összhangban történt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez