Elindult Ugandába a Magyar Afrika Társaság orvosi missziója

A két orvosból, egy ápolóból és egy koordinátorból álló négy fős csapat összesen egy hónapot tölt az afrikai országban. A Mbale nevű településen fognak majd a rászorulóknak segíteni, napi 8-10 órában, heti hat napon keresztül.

A Magyar Afrika Társaságnak, ez már a tizedik orvos missziója, amelyet a fekete kontinensre szervez. Az elmúlt években már több mint 26 ezer beteget vizsgáltak meg és gyógyítottak meg a Magyar Afrika Társaság önkéntesei. Balogh Sándor, a társaság elnöke azt mondta az indulás előtt, hogy azért erre a területre viszik az orvosokat, mert azon a környéken nagyon ritkán találkoznak a modern medicinával, az ott élők sok esetben a helyiek a törzsi gyógyítókban bíznak.
” Nekünk a Magyar Afrika Társaságban van egy olyan missziós munkánk, küldetésünk, hogy megtanítsuk a helyi családokat, szülőket, anyákat olyan orvosi praktikákra, amelyek itt Európában magától érthetődőek, de fekete Afrika legszegényebb területein viszont nem. Nem tudják például, hogy ha lázas a gyerek, akkor minél több vizet, folyadékot kell neki adni…. és ehhez hasonló példákat tudnék még mondani. Sokszor képregényeket osztunk a helyieknek, mert így könnyebb elmagyarázni ezeket a praktikákat” – mondta Balogh Sándor.
misszió2
A Magyar Afrika Társaság elnöke arról beszélt továbbá, hogy korunk fertőző betegségei nagyon gyorsan terjedhetnek, és bármikor eljuthatnak például Európába is, ahogy ez történt az ebolával is. Ezért egy ilyen misszió kiváló lehetőség az orvosok és az ápolók részére is, hogy tovább képezzék magukat, hiszen olyan betegségekkel és fertőzésekkel találkozhatnak Afrika egyes részein, amelyek Európában már több évtizede,  vagy több száz éve nincsenek jelen. Ennek a tudásnak a megszerzése ezért különösen fontos és hasznos lehet a kint dolgozó magyar orvosok számára. – tette hozzá Balogh Sándor.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez