Folyamatosan csökken az ebola nemzetközi terjedésének kockázata

Nyugat-Afrikában még mindig komoly veszélyforrást jelent az ebolajárvány, de a megbetegedések száma az utóbbi hetekben jelentősen csökkent, ami reményt adhat minden idők egyik legsúlyosabb járványának a megfékezésére.

Az elmúlt héten 30 új megbetegedést regisztráltak az orvosok a járvány sújtotta nyugat-afrikai országokban. A megbetegedések száma azonban közel egy éve nem volt ilyen alacsony. Libériában a legbiztatóbb a helyzet, ahol egy hete nem regisztráltak új ebola-fertőzöttet. Sierra Leonéban azonban 9, míg Guineában 24 új megbetegedés volt az elmúlt egy hétben. Nemzetközi szakértők ennek ellenére úgy vélik, hogy az ebolajárvány nemzetközi terjedésének kockázata jelentősen mérséklődött, és az utóbbi hetekben „komoly előrehaladást sikerült elérni” a járvány visszaszorításában. Mindazonáltal az ebola még mindig „valós kockázatot”  jelent, a járványt ugyanis még nem sikerült megfékezni – mondta Brice de le Vingne, az Orvosok Határok Nélkül Szervezet egyik vezetője.

A WHO adatai szerint 2013 decembere óta több mint 10.500 ember halt meg az ebolajárványban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez