Ennyit bukott gazdaságilag Nyugat-Afrika az ebolán

Elérte a 3,6 milliárd dollárt a nyugat-afrikai ebola gazdasági hatása, Jim Yong Kim Világbank-elnök az ellenszert a szegénység leküzdésében, a szociális biztonsági hálóban, a gazdaságok stabilizációjában látja.

Átfogó helyreállítási stratégiát, gazdasági stabilizációs tervet sürget Libériában Dr. Jim Yong Kim. A Világbank elnöke a sajtó előtt fejtette ki, hogy milyennek látja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a három ebola-sújtotta nyugat-afrikai országban tesznek a gazdaságok újjáépítése érdekében. Libéria, Guinea és Sierra Leone esetében egyaránt az volt a jellemző, hogy a gazdaságon végiggyűrűző hatást váltott ki a halálos kór. A bankelnök 3,6 milliárd dolláros éves veszteségről beszélt, az érintett nyugat-afrikai térségekben megbénult a kereskedelem, járatokat töröltek a légitársaságok, a bel- és a külföldi befektetések elmaradtak, megállt a turizmus.

A Világbank elnöke a tanulságokról is beszélt, azt mondta, hogy a jövőben fel kell készülni az ehhez hasonló válsághelyzetek kezelésére, a gazdasági kár minimalizálására. Jim Yong Kim külön is minősítette a biztosítási, viszontbiztosítási ágazat szerepvállalását, jelezve, hogy ennek a szektornak az értékelése szerint napjainkban az első számú kockázat a világjárványok kialakulása lehet. Ebben az esetben szükség lesz sürgősségi hitelkeretre is.  Alapvető igény a járványok megelőzése érdekében a szegénység csökkentése, a szociális biztonsági háló, de az is – érvelt dr. Kim -, hogy mind a kínai vezetésű Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank, mind a BRICS országok szintén új fejlesztési bankja kész legyen befektetni a szegénység megszüntetésébe.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez